Gyerekkorodban milyen szerepet töltött be az életedben a vallás?
Sok szó esett róla a családban, de zsinagógába nem jártunk rendszeresen, csak kulturális programokra a nagyszülőkkel. Én mindig is spirituális ember voltam. Vonzott a téma, az ehhez kapcsolódó könyvek. A zsidósághoz én azokon az embereken keresztül kapcsolódtam, akiktől sok szeretetet kaptam. Az anyai nagymamámhoz például mélyen kötődtem. Ő elég sokat mesélt nekem, ezért a zsidósághoz való viszonyom nem a félelmen, hanem a szereteten keresztül alakult ki.
A második világháború után jellemző volt a zsidó közösségekre, hogy nem gyakorolták aktívan a vallást. Az emberek nem szívesen adták tovább a vallási hagyományaikat, mert a saját bőrükön tapasztalták, hogy milyen szörnyűségek történhetnek velük miattuk. Az unokáiknak ennek még az esélyét sem akarták megadni, ezért sokszor körül sem metélték őket. Az én generációm már sokkal később, maga dönt úgy, hogy megcsinálja ezeket a felnőtté válási rituálékat.
Mit gondolsz, mi irányítja rá a figyelmüket?
A zsidóság önmagát nem annyira vallásként definiálja – ez inkább egy életmód. A zsidóság nem elsősorban a vallásodat, a hitedet, hanem a mindennapjaidat szabályozza. Az, hogy neked milyen a viszonyod Istennel, próbálja rád bízni. A rabbi egy tanító, nincs szentsége, nem tud levenni rólad semmilyen spirituális munkát, de megtaníthat a tradíciókra. Ha ezek mentén a tradíciók mentén kialakult rendben éled le az életedet – akár anélkül, hogy különösebben sokat foglalkoznál a hittel – az a mi tradíciónkban már egy elég jó dolog. Lehet, sőt néha kell is beszélgetni a spiritualitásról, de mi alapvetően cselekvéspártiak vagyunk.
Minden életszakaszhoz tartoznak bizonyos egzisztenciális kérdések. Mi, rabbik, azért vagyunk, hogy ha megfogalmazódnak ezek a kérdések, ott legyünk, és tanítsuk az embereket a tradíciórendszerünkről, ami abban mutat utat, hogy mi ezekben az élethelyzetekben mit szoktunk csinálni. Feléljük a világ erőforrásait, de ott van a kóser étkezés ami azt mondja, hogy ne ne okozz az álatoknak szenvedést, lehetőleg fogyassz kevesebb vörös húst és, törekedj rá, hogy minél kevésbé használd ki a természetet. Nem tudunk elvonulni a hétköznapok zajától, de imádkozhatunk, meditálhatunk minden nap. A teendőink miatt nehezen teremtünk időt a családi együttlétekre, de a sábát meghatározza, hogy egy napot a családoddal tölts. Sokaknak akár az is lehet sábát, ha nem használsz közösségi médiát péntek estétől szombat estéig. Csak gondold végig, hogy mi az, ami téged kiszakít másfél napra a hét iszonyatos tempójából. Ezek nagyon praktikus megoldások, amik, úgy látom, rezonálnak a korosztályommal. Ma minden egy nagyon furcsa, elvont térben történik. Jó a valóságban csinálni valamit, amitől neked jobb lesz az életed. És ebben még sehol sincs a vallás. Én nem látom benne.
Hol kezdődik a vallás?
Az már más, ha neked van egy istenhited is, de ez nem egy konstans élmény – számomra legalábbis nem az. Néha, ha felkelek, jobban érzem, máskor kevésbé. Nehéz megfogalmazni az érzést, de vannak bizonyos pillanatok az életben, amikor egységélményt élek át. Úgy tudnám leírni, hogy ilyenkor minden stimmel. A zsidó vallás misztikusabb vonalaiban vannak olyan gondolatok, hogy valójában minden egy, és Isten nem entitásként kezelendő, hanem mindennek az egységeként. Vannak olyan másodpercek, élmények, gondolatok, amikor megélem ezt az egységet, de én nem tudok minden nap ebben lenni. Egy ennyire racionális világban nehéz is. Ha az életedben van öt ilyen élmény, az már tök jó.
Miért döntöttél úgy, hogy elkezded a rabbi képzést?
Eredetileg orvosnak készültem, aztán úgy alakult, hogy közgázt végeztem. Tizenöt éve, amikor elkezdtük a Milestone-t, az oktatással kezdtem foglalkozni, ami ma mélyen kitölti a mindennapjaimat. Ennek a folyománya a rabbiképző is. Előtte is jártam rabbikhoz tanulni, de az, hogy ezt hivatalossá tegyem, egy kiégéses életközepi válság következménye.
Mi adott neked a képzés? Hogyan segített át ezen a krízisen?
Azt látom, hogy jobb ember lettem tőle. Jobban odafigyelek másokra, odafigyelek arra, hogyan bánok magammal, a környezetemmel, jobban felismerem a család értékét. Egyfajta morális világítótorony áll előttem. Néha én is teszek olyat, ami a saját megítélésem szerint sem a legjobb, de legalább tudom, hogy csinálhatom jobban. Ilyen például, amikor rákiabálsz a gyerekedre, aztán rájössz, hogy várhattál volna még két percet, hogy lenyugodj, és lásd azt, hogy ő miben van. Ha ezt látod, akkor lehet, hogy tízből nyolcszor oda tudsz erre figyelni, ami már jó! Hiszen nulláról indultál!
Az már bőven elég, ha te önreflexív vagy, és van egy irány, amit követhetsz.
Az, ha nyomasztónak érzed, hogy még mennyi mindent csinálhatnál jobban az életedben, egy furcsa, aszketikus, önostorozó gondolatvilágba visz el. A zsidó tradíció nem hisz abban, hogy az emberek eredendően bűnösek lennének, mert Istennek egy darabja benned van. Te nem bűnös vagy, maximum béna. Ha önreflexív vagy, és oda tudsz figyelni arra, hogy legközelebb változtass, az tök jó. Ha nem, akkor legalább tudod, hogy valamit rosszul csinálsz. Még mindig jobb, mintha nem tudnád. Azt gondolom, hipokrita dolog bármilyen vallási vezetőnek azt mondania, hogy ő efölött áll.
Mi az, amivel te rabbiként meg tudod szólítani a 21. századi embert?
Egyrészt azzal, hogy én nem különbözöm tőlük. Ha mást mondanék vagy mutatnék, az képmutatás lenne. Másrészt igyekszem megtalálni az intellektualitásnak és a spiritualitásnak azt az egyvelegét, ami közel áll a ma emberéhez. Ez nehéz. Keresem a hangomat. Sokan az intellektuális témákra nyitottak, a pszichológiát nagyon szeretik az emberek, de közben ez egy nagyon szép spirituális tradíció is. Ami még ennél is fontosabb, hogy én ebben jól érzem magam, ki tudok teljesedni és boldog tudok lenni. Azt vettem észre, hogy ha én otthon érzem magam valamiben, akkor a közönségem is jön velem.
Fotó: Földi Ádám
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el interjúnkat dr. Máté Gáborral!