Romantikáznál? Öt téli randihelyszín Budapesten

Budapest megunhatatlan. Az év minden szakában villámgyorsan találhatunk magunknak új kedvenc éttermet, bárt, programokat. Most mutatunk néhány trendi, de kevésbé elcsépelt téli randihelyszínt.
Remind magazin
Forrás: Rawpixel

Kifinomultaknak: Sophisto Champagne Bár

Ahogy a bölcsek mondják: nomen est omen – és ez nem is lehetne igazabb az újonnan nyílt Sophisto esetében. Budapest belvárosának szívében, a Szent István téren található bár garantáltan pillanatok alatt pezsgő színfoltja lesz a budapesti forgatagnak. A Bazilika szomszédságában található műemlék épület üzletsorában kialakított helyszín egyaránt kedvez azoknak, akik kellemes környezetben beszélgetnének pár finom falat mellett, exkluzív helyszínt keresnek a következő randijukhoz, illetve akik már tudják vagy tudni szeretnék, mi a különbség a prosecco, a champagne, a pezsgő és a cava között. Ugyanis a Sophistóban 43 különlegesség közül válogathatnak a vendégek, akár a buborékos italok szerelmeseiként térnek be, akár csak kipróbálnának valami újat. A téli menüsorból pedig olyan finomságok közül válogathatunk, mint a rib eye steak vagy a kacsamell kacsamájas zserbóval, céklával. Mivel a bár különféle opciókat kínál, tökéletes kiindulópontként és végállomásként szolgál, attól függően, hogy beszélgetésre, éjszakai városnézésre vágyunk, vagy egy laza pezsgőzés után belevetnénk magunkat a budapesti éjszakába.

Művészlelkeknek: Asterisk 

A Budapest belvárosában nemrég megnyitott Asterisk The Live-in Gallery izgalmas művészeti és gasztrószíntér, amely egy művészeti és antikvitásgalériát ötvöz egy bisztró-bárral. Itt az olasz kávékülönlegességek és brunchfogások mellett a pánmediterrán ízek világába is ellátogathattok, miközben mindehhez gondosan válogatott gineket, whiskyket és egyedi koktélokat kóstolhattok.

A művészet szerelmeseinek igazi csemege a hely: a galéria gyűjteményét múlt századi, eredeti antik és vintage használati tárgyak alkotják a mostanában reneszánszát élő art deco korszakra összpontosítva, amelyek bejárták a világot a művészettörténész tulajdonossal: a bornyitóktól a csillárokig, a hamutálcáktól a bútorokig itt minden megtalálható. Olyan neves, tehetséges kortárs művészek alkotásai is megjelennek, mint Annemarie Petri rézkarcai, Stefan Osnowski fametszetei és Dukai István szitanyomatai. Az Asteriskben különleges szerepet kap a japán művészet is, amit többek között a valódi kimonókból készített díszpárnák is kihangsúlyoznak (amelyek a többi tárgyhoz hasonlóan meg is vásárolhatóak). A műveket a sokszínű anyaghasználat teszi még izgalmasabbá: kerámia, üveg, fém, fa, textil és műanyagok. A kávézó-bár zsongásában ezek a tárgyak új életre kelnek, és megszépítik a mindennapokat.

Zeneszeretőknek: Kispipa Bar & Food

Ha a szerelmed rajongója a jó zenének, esetleg kifejezetten képben van a hazai zenei élet múltjával, vagy épp a popkultúra foglalkoztatja, nem tudsz mellélőni a Kispipával. Lassan hetven éve ismert az Akácfa utcában található Kispipa Bár. Az ikonikus helyszín hírnevét Seress Rezső zeneszerző adta meg, ugyanis a Szomorú vasárnap című számát itt zongorázta, emiatt pedig a hely kultikussá vált a ‘60-as években, olyannyira, hogy Jane Fonda és Louis Armstrong is megfordultak ott.

A helyet 3 éve felújították, igazi színfoltja lett a bulinegyednek hívott hetedik kerületnek, és a klasszikus emlékeket meghagyva, modernizálva, rengeteg koktéllal a menün ismét szuper trendi hellyé változtatták az új tulajdonosok. Az ételek pont olyanok, mint ami egy speakeasy bárba illik: kóstolhatunk burgereket, japán szendvicset vagy épp korcsolyákat a koktélok mellé. Természetesen ahogy a Kispipa első fénykorában, úgy most is minden este élőzene szól, így egy igazán romantikus estére tökéletes helyszín.

Igényeseknek: Kaffee Wien

Kevesen tudják, de sok hotelbe bemehetünk „külsősként” is, hogy anélkül élvezzük az éttermüket vagy egyéb szolgáltatásaikat, hogy megszállnánk. Így pedig könnyedén csempészhetünk egy csipetnyi luxust bármelyik randinkba.  Az V. kerületben található a The Ritz-Carlton Budapest, amely a főváros egyik legelegánsabb szállodája, az itt működő kávézóban pedig biztosan sikerül kiélvezni minden pillanatot. A szálloda csapatának ugyanis legfőbb küldetése, hogy ne csak különleges hangulatot, de kiemelkedő süteményeket és tortákat is kínáljon a vendégeknek a bécsi kávéházakat idéző, hangulatos Kaffee Wienben.

Az utcáról is megközelíthető ékszerdoboz mindennap frissen készített süteményekkel, délutáni teával és további izgalmas szelekcióval vár benneteket, ahol akár magatok is összeválogathatjátok a hamisítatlan angol uzsonna fogásait. Az sem baj, ha nem csak délutánra maradnátok, és tovább élveznétek egymás társaságát egy finom koktél mellett, hiszen esténként a Kaffee Wien hangulatos bárrá alakul, ahol izgalmasnál izgalmasabb italokat kóstolhattok.

Tudatosaknak: Twentysix

Eleged van a zimankóból, mert legszívesebben egy dzsungelben érzed otthon magad? Akkor vár titeket a belvárosi dzsungel, ahol az év minden napján pontosan 26 fok honol: a Twentysix

A bárban folyamatosan nyár van, zöldellnek a növények, hidegek az italok, és úgy ehetitek a randin a mezzetálakat, mintha épp nyaralnátok. Nemcsak hogy közel 500-féle növény társaságában élvezhetitek az estét, de a hely tulajdonosai nagyon odafigyelnek a tudatosságra, sőt a belvárosi oázis olyan koktélt is kínál, amelynek az árából fát ültetnek egy erdőbe, így ti is segíthettek a környezetvédelemben, miközben kipróbáljátok a természetközeli hedonizmust.

Hajszolod a kulináris élvezeteket? Olvasd el a Forrai Kovács Krisztával, a Bib Gourmand címet nyert Casa Christa egyik tulajdonosával készült interjúnkat is!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

szerelem_longevity_dns

A szerelem akár a testünket is meggyógyíthatja és hosszabb életet ajándékozhat

„Szeretni és szeretve lenni: ez a legnagyobb egészségügyi tőkénk” – vallja dr. Valérie Leduc, a párizsi Maison Epigenetic wellnessközpont társalapítója....
gyori balett csepi alexandra_foto_jekli zoltan

„A legizgalmasabb, amikor színpadra kerül az, ami addig csak papíron létezett” – interjú Csepi Alexandrával, a Győri Balett dramaturgjával

„Ez nem egy 8-tól 4-ig tartó, klasszikus munka, ez a szféra mást követel meg az embertől. Ha ezt elfogadjuk, akkor...

„A szentélyerdők felkeresését a kíváncsiság és az értékmentés motiválta” – interjú Gálhidy Lászlóval, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetőjével

Az ország körülbelül kétmillió hektárnyi erdejéből kevesebb mint egy százaléknyi az a terület, ahol az erdő fafajösszetétele ma valamelyest hasonlít...
generacio_munkahely_foto_pexels

Generációs különbségek a munkahelyen: így látják egymást az X, Y és Z generációsok

A különböző generációk eltérő életcéljai és igényei a munkahelyen is markánsan jelentkeznek. Hogyan látják egymást az X, Y és Z...
bibok_bea

Ez a 3 kérdés a jó párkapcsolat titka – interjú Bibók Bea pszichológussal

Az ismert pszichológus, Bibók Bea április 20-tól új szerepben mutatkozik be VIASAT3 A felszín alatt című műsorának házigazdájaként. A szakemberrel...
Farago_Attila

„Tudom, hogy jó vagyok – és ez nem nagyképűség” – Krizsó Szilvia vendége férje, Faragó Attila

Mi történik, amikor egy házaspár nemcsak otthon, hanem egy podcast stúdióban is leül egymással beszélgetni? A Kösz, jó(l) vagyok podcast...
belvon_laura

A természetesség a nők legnagyobb luxusa – interjú dr. Belvon Laurával, a Nuovo Clinic megálmodójával

Fiatal orvos, vállalkozó és inspiráló női példa – dr. Belvon Laura története egyszerre szól kitartásról, tudatosságról és arról, hogyan lehet...
Péterfy Novák Éva_foto_Bulla_Bea_fekvo

„Nem működik nálam az énidő” – interjú Péterfy-Novák Évával

Az önismereti könyvek gyakran ugyanazt az utat ajánlják: tanulj meg nemet mondani, tedd magad az első helyre. Péterfy-Novák Éva hosszú...

„A menopauza nem betegség, hanem a női élet természetes része” – interjú Beke Zsuzsával, a Richter kommunikációs vezetőjével

A női egészség támogatása iránt hosszú ideje elkötelezett 125 éve fennálló, magyar alapítású Richter Gedeon mára a nőgyógyászati innováció egyik...
buda_laszlo5

A belső feszültség árát nap mint nap megfizetjük – interjú Dr. Buda László pszichiáterrel

Miért szenved egyre több ember, miközben egyre többen keresik tudatosan a lelki egyensúlyt? Hogyan lehet az, hogy akár egyetlen intenzív...

EZ IS ÉRDEKELHET

szerelem_longevity_dns

A szerelem akár a testünket is meggyógyíthatja és hosszabb életet ajándékozhat

„Szeretni és szeretve lenni: ez a legnagyobb egészségügyi tőkénk” – vallja dr. Valérie Leduc, a párizsi Maison Epigenetic wellnessközpont társalapítója....
gyori balett csepi alexandra_foto_jekli zoltan

„A legizgalmasabb, amikor színpadra kerül az, ami addig csak papíron létezett” – interjú Csepi Alexandrával, a Győri Balett dramaturgjával

„Ez nem egy 8-tól 4-ig tartó, klasszikus munka, ez a szféra mást követel meg az embertől. Ha ezt elfogadjuk, akkor...

„A szentélyerdők felkeresését a kíváncsiság és az értékmentés motiválta” – interjú Gálhidy Lászlóval, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetőjével

Az ország körülbelül kétmillió hektárnyi erdejéből kevesebb mint egy százaléknyi az a terület, ahol az erdő fafajösszetétele ma valamelyest hasonlít...
generacio_munkahely_foto_pexels

Generációs különbségek a munkahelyen: így látják egymást az X, Y és Z generációsok

A különböző generációk eltérő életcéljai és igényei a munkahelyen is markánsan jelentkeznek. Hogyan látják egymást az X, Y és Z...
bibok_bea

Ez a 3 kérdés a jó párkapcsolat titka – interjú Bibók Bea pszichológussal

Az ismert pszichológus, Bibók Bea április 20-tól új szerepben mutatkozik be VIASAT3 A felszín alatt című műsorának házigazdájaként. A szakemberrel...
Farago_Attila

„Tudom, hogy jó vagyok – és ez nem nagyképűség” – Krizsó Szilvia vendége férje, Faragó Attila

Mi történik, amikor egy házaspár nemcsak otthon, hanem egy podcast stúdióban is leül egymással beszélgetni? A Kösz, jó(l) vagyok podcast...

„Nem működik nálam az énidő” – interjú Péterfy-Novák Évával

„A menopauza nem betegség, hanem a női élet természetes része” – interjú Beke Zsuzsával, a Richter kommunikációs vezetőjével

A belső feszültség árát nap mint nap megfizetjük – interjú Dr. Buda László pszichiáterrel

Önzetlenség napja: ha másoknak adsz, akkor kapod vissza igazán önmagad

Wellness helyett életmódváltás – egy hétvége a Meleában

Ma lenne 47 éves Heath Ledger – a Joker mögött egy ikon emléke