7 tipp, ami segíthet túllendülni még a legnehezebb időszakokon is

Mindannyiunknak lehet olyan periódusa, hogy épp nehezünkre esik észrevenni az élet napos oldalát. De van eszköz a kezünkben, hogy jobban legyünk! Dóczy Júlia mindfulness coach írása.

Hiába várunk a külső segítségre, ha mi magunk nem köteleződünk el a saját jóllétünk mellett, nem biztos, hogy sikerül jobban éreznünk magunkat a bőrünkben. Vegyük kézbe az irányítást és kezdjünk el tudatosan tenni a boldogságunkért. A listából láthatjuk, hogy már egészen apró cselekedetek is változást hozhatnak. És sok kicsi sokra megy, úgyhogy ne halogassunk!

1. Legyél többet jelen az „itt és most”-ban

A múlton való rágódás és a jövőn való aggodalmaskodás sok szorongást, stresszt és nehéz érzést hozhat. Ez ellen a legtöbb, amit tehetünk, hogy elkezdünk tudatosan figyelni a jelen pillanatra, egészen pontosan arra, amit éppen csinálunk. Például sétálás közben, ha rajta kapjuk magunkat, hogy a gondolataink éppen a „mi lett volna ha…”, „mi lenne ha…” kérdéskört járják végig, figyelmünket irányítsuk a tapasztalásainkra. Milyen színeket látunk magunk körül? Milyen illatokat érzünk? Vagy például milyen testi érzeteink vannak sétálás közben? Ezzel a mindfulness gyakorlattal felszabadíthatjuk az elménket a kavargó gondolatoktól és jelen lehetünk az „itt és most”-ban. 

2. Adjunk egy-két perc pihenőt magunknak

Amikor leterheltnek, stresszesnek érezzük magunkat, más mindfulness eszközöket is bevethetünk a helyzet javítása érdekében. Például kipróbálhatjuk a tudatos légzést, ébredéskor beiktathatunk egy reggeli meditációt, amelyben elképzeljük, hogy a napunk a legjobban alakul vagy használhatjuk a mindfulness írást is tudatos eszközként az érzéseink kifejezésére, a tapasztalásaink megfigyelésére. Ezek a könnyen beépíthető feladatok mind hatással lehetnek a jóllétünkre.

3. Változtass a rutinodon!

A mókuskerék automatizmusokat hozhat magával, és ha ezekhez az automatizmusokhoz nehéz érzések társulnak, a cselekvések újra és újra behívhatják ezeket az érzéseket. Ilyenkor variáljunk a napirendünkön! Próbáljuk ki, hogy például más úton megyünk dolgozni, figyeljük meg az új úton a környezetünket, önmagunkat és az út által kapott impulzusokat is!

4. Győzzük le a halogatást!

A halogatás legjobb ellenszere a cselekvés! Ne várjuk arra, hogy amikor jobban leszünk, majd elmegyünk edzeni, találkozunk a barátainkkal vagy beregisztrálunk egy programra. Csak tegyük meg ezeket a lépéseket. A mozgás endorfint szabadít fel, a közösség pedig segíthet átvészelni a nehezebb érzelmi időszakokat is!

5. Vidd el magad randizni!

Ápoljuk a kapcsolatot saját magunkkal is! Nagyon fontos, hogy önszeretettel, önegyüttérzéssel forduljunk önmagunk felé. Gondoljunk csak bele, ha egy barátunk lenne ebben a helyzetben, őt hogyan vidítanánk fel?

Ne várjunk másokra, hogy örömöt szerezzenek nekünk, tegyük meg saját magunkért ezt a lépést!

Üljünk be egy moziba, menjünk el ebédelni vagy nézzünk meg egy kiállítást. Új örömforrásokkal és élményekkel gazdagodhatunk ezáltal is.

6. Fejtsd meg, hogy mi a te „miért”-ed!

A legjobban úgy tudunk feldolgozni egy nehéz időszakot, ha megértjük, hogy mit tanulhatunk belőle! Ha átlátjuk, miért jött az életünkbe. Még a legnehezebb helyzetből is lehet valami szépet építeni! Próbáljuk a fájdalmainkon, a sérelmeinken túl átlátni a helyzet tanulságát! Miért kerültünk erre az útra? Hova tartunk? Mit tanultunk életünk legnagyobb próbatételéből? Hova szeretnénk eljutni? Hogyan fog segíteni ez a nehéz időszak az életcélunk, életfeladatunk elérésében?

Remind magazin

7. Segíts másoknak, önkénteskedj!

Amikor a problémáinkról a fókuszt arra irányítjuk, hogy másoknak segíthessünk, az örömöt adhat! Ilyenkor például kevésbé merülünk el az önsajnálatban is, hiszen arra figyelhetünk, hogyan tehetjük mások életét jobbá! Az olyan negatív érzéseinket, mint a düh vagy a harag, a hála érzésére cserélhetjük. Amellett, hogy adni öröm, nemcsak a mi kedvünk lesz jobb tőle, hanem másnak is boldogságot csempészhetünk a mindennapjaiba. Megtanulhatjuk egy egészen új perspektívából szemlélni a világot.

Fotók: Pexels / Alena Shekhovtcova

Dóczy Júlia, life és mindfulness coach honlapját a linkre kattintva érheted el!

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Dóczy Júlia előző írását, és válaszold meg ötven önismereti kérdését, ami segít közelebb kerülni önmagadhoz!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FreyWille

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

A szétdarabolt nap: ingyenes online workshop cégvezetőknek, akiknek nem az idejük kevés

Van egy mondat, amit a Remind Stúdió mikrofonjai előtt sok cégvezető kimondott már, különböző szavakkal: este nem tudom megmondani, mi...

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

Mitől válik egy közönség valódi közösséggé, és hogyan születhetnek mély emberi kapcsolatok az online térben? Kovács Eszter, a Mat on...

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

Az emlősebészet fejlődésének köszönhetően ma már olyan beavatkozások is elvégezhetők, amelyek néhány éve még elképzelhetetlenek voltak. A robotasszisztált műtétek új...

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval

Mit jelent az otthon, ha bármikor elveszíthetjük? És mennyire ismerjük valójában önmagunkat, ha a legfontosabb igazságokat is képesek vagyunk elrejteni?...

EZ IS ÉRDEKELHET

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FreyWille

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval

Harmincöt év egyetlen napba sűrítve – ilyen volt a Toyota 35. évfordulója

Elolvastad? Beszéljünk róla! – A könyvklubok új kora

Közösséget csak bizalomra lehet építeni – interjú Yasur Majidivel, a Jenna Import Kft., Z. Textile ügyvezető igazgatójával