„Az önéletrajzi tartalmak és a szponzorált márkák – Pradatól a Pamparsig – posztjai között ott voltak az ikrek fotói, egy fiúé és egy lányé, akik valamivel időebbnek tűntek, mint Roman. Tágra nyílt szemű és holdvilágarcú gyerekek voltak, akiket minden szögből, nagy felbontásban és olyan gyakorisággal fényképeztek le, hogy már öt perc nézelődés után biztos voltam benne, hogy ki tudnám őket választani a tömegből” – fogalmazódik meg Meganben, Jenny Mollen A lájkok városa című könyvének főhősnőjében, miközben a híres, New York-i anyainfluenszer, Daphne Instagram profilját böngészi.
Távol áll tőle a világ, amiben a hozzá hasonló anyukák luxusmárkákat viselnek, drága éttermekbe járnak, elit bulikban szórakoznak, mindemellett pedig mintaszülők, akiknek jut idejük arra is, hogy halloweeni tököt faragjanak a gyerekeikkel vagy mézeskalácsházat díszítsenek. Miután második kisfia születése után férjével New Yorkba költöznek, nem találja a helyét, úgy érzi az élete megrekedt. Ekkor találkozik az eszményi Daphne-val, aki bevezeti az anyainfluenszerek világába, és elindítja őt a lájkok, a követők és a szponzorált posztok útján.
Ki az az anyainfluenszer?
Ha az Instagram hírfolyamát pörgetve botlottunk már anyainfluenszer posztjába, biztosan rajtunk is végigsöpört az érzés, ami egyszerre tölt el bennünket a saját életünk felett érzett elégedetlenséggel és a vággyal, hogy ezekre a makulátlan szuperanyákra hasonlítsunk, akik egyszerre stílusos nők és szerető szülők; akik a gyerekeikkel a szabadban játszanak, Disney Landben szórakoznak és körbeutazzák a világot; akiknek a lakása makulátlanabb, mint nekünk valaha is volt. De kik is azok az anyainfluenszerek?
Sara Petersen, az anyainfluenszerek kultúráját feltáró Momfluenced című könyv szerzője szerint azok tartoznak ebbe a kategóriába, akik pénzé teszik anyai identitásukat a közösségi médiában függetlenül attól, hogy éppen 20 vagy 100 ezer követőjük van.
A legelső anyukák, akik véleményvezérként jelentek meg az Interneten, még blogot vezettek, és a szülőség különböző aspektusairól írtak – többek között párbeszédet indítottak az anyák mentális egészségéről. Az ebből származó bevételüket az oldalon megjelent banneres hirdetések biztosították.
Az Instagram piacra törésével és fellendülésével ezek a bloggerek aztán áttették a székhelyüket erre az új, sokkal képközpontúbb platformra, ahol a szöveges értekezések, a kérdésfeltevések helyett hétköznapjaik esztétikuma dominált.
A világban, amibe Jenny Mollen főhőse a Daphne-val való megismerkedése után csöppen, az anyukák nem kinyúlt pólóban altatják a gyerekeket, lapátolják össze a széthagyott Legót és égetik el a vacsorát. Az influenszerek világában az anyukák konditeremben kezdik a napot, dizárjnertáskákat hordanak, és olyan vacsorapartikat tartanak, ahol sushit szolgálnak fel előételként.
Bevétel? De honnan?
Daphne és barátnői fényűző életet élnek, aminek a fenntartásához tekintélyes bevételre van szükségük. Esetükben a megoldást nem egy tehetős férj, hanem a közösségi média lehetőségeinek kiaknázása jelenti.
Az anyainfluenszereknek hatalmas befolyásuk van a fogyasztókra. Azon túl, hogy a közösségi médiában aktívan jelen lévő anyukák száma igen magas, szintén fontos szempont, hogy olyan kategóriát képviselnek, ami számtalan fogyasztói kategóriát felölel. Ők azok, akiknek a pelenkától kezdve a porszívón át a divatcikkekig szinte bármit el lehet adni.
Ezt lovagolják meg azok az anyainfluenszerek, akik megkérik a hirdetések árát. A bevételüket már nem bannereken, hanem szponzorált tartalmakon keresztül keresik meg. Pénz kaphatnak azért, ha a posztjaikban vagy a sztorijaikban megjelenik egy bizonyos márka pelenkája, vitaminja, babahordozója vagy éppen nyugtató hatású fürdőbombája.
Álomba illőnek tűnhet, hogy egyetlen poszt pénzt hozhat a konyhára, azonban igen kicsi az aránya azoknak az anyukáknak, akik képesek megélni az influenszerkedésből, becslések szerint mindössze 9 százalékuk. Ráadásul fontos figyelembe vennünk, hogy a posztok összeállítása – a fotózás, a képek szerkesztése, a szövegírás –, a folyamatos kapcsolattartás a szponzorokkal és a követőkkel valójában munka, ami a látszat ellenére éppen a gyerekekkel töltött minőségi időt veszi el.
Erre Megan is hamar rájön, miután növekedni kezd a követőtábora: „Hamar megtanultam, hogy ahhoz, hogy felépítsem a követőtáboromat, táplálnom kell őket. Mindegyikük – számuk közelített a huszonötezerhez – azt akarta, hogy meghallgassam, és időt kellett szánnom arra, hogy tudassam velük: figyelek rájuk és törődöm velük. Ez tette Daphnét olyan sikeressé. Ő nem csak egy szép két vagy egy buta videó volt, amelyet át lehetett lapozni. Ő a barátod volt.”
Miért szeretjük az álarcokat?
Mindannyian szeretnénk jó anyává válni, de aki nevelt már gyereket, vezetett háztartást, esetleg mindemellett még munkát is vállalt, pontosan tudja, hogy a tökéletességre való törekvés csak kudarccal végződhet. Az anyainfluenszerek azonban ennek az ellenkezőjét próbálják elhitetni velünk. „Az emberek nem az igazságért követnek, hanem egy ábrándért. Azt akarják hinni, hogy ha lenne egy Celine napszemüvegük és kétszínű Rolex Daytonájuk, a tejeskávéjuk máris édesebb lenne, a vasárnapi parájuk elpárologna, és a magánéletük úgy összeállna, mint bármelyik Nancy Meyers-film utolsó tizenöt perce” – fogalmazza meg Daphne.
Azonban mindennél fontosabb, hogy tisztában legyünk vele: az az arc, amit az influenszerek a világnak mutatnak nem valós, és olyan irreális elvárások támasztására ösztönöznek bennünket, amik megseríthetik az életünket. A lájkok városa kíméletlenül mutat rá: ahhoz, hogy az anyainfluenszerek felépítsék az imázsukat, sokszor éppen azt az életet, azt a figyelmen és szereteten alapuló kapcsolatot adják fel gyerekeikkel, családjukkal, aminek a meglétét posztjaikkal hirdetik.
Kiemelt kép: Canva és 21. Század Kiadó
Képek: 21. Század Kiadó
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el előző könyvajánlónkat is!
