Nemcsak a karácsony vagy a születésnap lehet családi ünnep, hanem az is, amikor mind együtt vagyunk és minőségi időt töltünk egymással: nyaralni megyünk a tengerhez, piknikezünk a parkban vagy közösen esszük meg nagymama utánozhatatlan almás pitéjét. Finy Petra Almás pite című könyvének szereplői tudják, hogy nincs fontosabb ezeknél a pillanatoknál.
A könyvben szereplő történeteknek volt tesztközönsége. Az unokahúgaid és -öcséid már azelőtt rajongtak értük, hogy megjelentek. Mitől lesz szerethető egy mese a gyerekek számára?
A legnépszerűbb történet a Nagyi búvár lesz volt az előolvasás során, amikor a nagymama, aki lelkes biológus, a férjétől a házassági évfordulójukra azt kapja ajándékként, hogy az elviszi őt és a többi családtagot a tengerhez. No, nem luxus nyaralásra kell gondolni: kempingeznek. És ha a nagymama már ott van, akkor ripsz-ropsz felfedez egy barlangot búvárkodás közben. A másik agyonolvasott mese a Nagypapa villamos vezet volt, melyet egyik unokaöcsém szerint „százhuszonmilliószor” kellett elolvasnia a sógoromnak nekik telefonról. Azért volt számukra és számomra is kihívás az előolvasás, mert képek nélkül kellett működniük a szövegeknek. Szerencsére működtek.
Egy mese akkor lesz szerethető a gyerekek számára, ha a felnőtt számára is az. A jó gyerekkönyv a felnőttben még pislákoló vagy éppen tündöklő gyereket is megszólítja.
Az Almás pitében szereplő Virág család végtelenül szerethető. Tagjai ugyanolyan hétköznapi problémákkal küzdenek, mint bárki más, ami viszont különlegessé teszi őket, az a szeretet, amivel ezeket az akadályokat áthidalják. Hasonlóképpen működik a te családod is?
Úgy gondolom, igen. Nagy családban élek: rengeteg tesóm, unokaöcsém és unokahúgom van, ha összegyűlünk, akkor mindenki zsizseg, magyaráz, olaszos szeretettel fordulunk egymás felé. És még egy kvázi Huppancs kutya is színesíti a nagycsaládi találkozókat, Artúr, a golden retriever, korábban pedig Fickó, aki hasonló típusú kutya volt. A mi családunk nagyjából úgy működik, mint a cirkuszokban az artisták produkciója: akármilyen nehéz mutatvány bemutatására is kényszerít minket az élet, abban biztosak lehetünk, hogy valaki mindig utánunk nyúl, ha zuhanunk. Vagy velünk együtt örül, ha emelkedünk. Teljesen átlagos család vagyunk mi, talán csak az összetartásunk nem átlagos.
A szüleid mutattak ebben utat?
Természetesen ők. Brit tudósok kutatásával nem tudnám alátámasztani, és vajmi kevés köze van a megállapításnak a biológiához, de meggyőződésem, hogy apám és nevelőmamám is aranyszívűek. Lehet, hogy ez egyfajta születési „rendellenesség” náluk, mindenestre csak pozitív hozadéka van. Egyfajta alapvető emberséget és humanitást tanultam tőlük, és ezt igyekszem is átadni a lányaimnak.
Mert nem mindegy, hogy valaki az életben csak emberkedik, vagy valóban emberséges életet él.
Az egyik recenzens azt írta az Almás pitéről, hogy valódi történetek vannak benne. Hát elárulhatom, hogy minden, ami valódi bennük, azt én a szüleimtől kaptam.
A mesék nemcsak gyerekeknek szólnak, a felnőttek felé is komoly üzenetet közvetítenek. Volt benned szülőnevelői szándék, amikor a könyvet írtad?
Kicsit sem volt, a nevelő szándék meg tudja fojtani a történetet. Lélegző, eleven könyvet szerettem volna írni, teljesen hétköznapi emberekkel, akik átlagos körülmények között élnek, anyagi és lelki értelemben is. Egy olyan családot mutattam be, amelyik élhet vidéken vagy városban, akik teljesen hétköznapiak és könnyű velük azonosulni. És ugyan előkerül néhány komolyabb téma, mint a gyász feldolgozása vagy a mozaik családok életének nehézségei, alapvetően nem ezeknek a problémáknak a megoldását akarja lenyomni egyik szöveg sem az olvasó torkán. Csak annyit, hogy mennyire jó családilag együtt lenni. És ezt soha ne felejtsük el, mert ez a legnagyobb kincs az életben, amit kaphatunk, és amit továbbadhatunk a gyerekeinknek.
Ahogyan említetted is, az Almás pite rengeteg modern problémát dolgoz fel. A könyv szereplői megküzdenek a válással és az érzelmeik kifejezésével. Sőt az is kiderül, hogy a Virág család számára egyáltalán nem magától értetődő, hogy nyáron a tengerre menjen nyaralni. Mi alapján esett ezekre a fontos témákra a választásod?
Sokat beszélgetek a gyerekeimmel, és sok impulzust kapok nagycsaládon belülről is. Rengeteg a ki nem mondott fájdalom, az élet alatt zubogó történet, amit a gyerekek magukba fojtanak. Ismeretségi körben esett meg, hogy egy válás során az anyuka rémesen büszke volt arra, hogy az ő lánya egy könycseppet nem ejtett, kicsit sem sérült lelkileg, és apukával, miután a bíróságon kimondták a válást, összepacsiztak. Később kiderült, hogy a kislány minden éjjel sírt, anélkül, hogy az anyja tudta volna, és tépkedte a bőrt a kezén, illetve tökéletesen konfliktuskerülő gyerek lett, már-már önbántó módon. A gyermeki lét efféle ki nem mondott történeteit szerettem volna kicsit kihangosítani a kötetben: a mozaikcsaládos mesében nem pálcát török az apuka felett, aki az új családja miatt nem biztos, hogy eljut a lánya táncelőadására, hanem megmutatom, hogy a környezet empátiájával és összefogásával, hogyan sikerülhet, hogy biztosan eljuthasson. Ez az Érted táncolok, Apa! című mese, melyet több felnőtt ismerősöm megkönnyezett.
De a gyász is hasonló téma, ami annyira ki van retusálva manapság az életünkből, (hiszen nem instakompatibilis, nem szép dolog) hogy a mai gyerekek lassan már azt hiszik, természetellenes dolog, és nem az élet része. Meg kell tanulni azt is, hogy a gyászhoz kapcsolódó fájdalom, utána az elengedés, és aztán a szerettünkre való szép és eleven emlékezés mind hozzátartoznak ehhez a dologhoz, és ezeknek az élet szerves részeinek kell lenniük. Bizonyos érzelmeket nem radírozhatunk ki az életünkből, még akkor sem, ha fájdalmasak. Ha ezt megtesszük, az örömteli érzelmek is elcsökevényesednek bennünk.
A könyv középpontjában a családi ünnepek állnak. Aki a kezébe veszi az Almás pitét, láthatja, hogy nemcsak a naptári ünnepekről szól, hanem azokról az együtt töltött pillanatokról is, amiket az egymás iránt érzett szeretet tesz különlegessé. Mit tanácsolnál azoknak, akik számára kihívást jelent megteremteni ezeket a pillanatokat a hétköznapok rohanásában?
A családok többsége egyfajta egzisztenciális rohanásban és lelki hajszoltságban él, amiből nagyon nehéz kitörni, vagy találni egy-két lelassulós pillanatot. A tanácsom igen egyszerű, mely magamnak is szól, és igyekszem e szerint szervezni az életünket a lányaimmal. Legyenek rituálék, legyen közös szokások, amikhez akkor is tartjuk magunkat, amikor összedőlni látszik a világ körülöttünk, bennünk.
A legfontosabb közös hobbink a beszélgetés legyen, ne spóroljuk meg a reflexiókat és a dicséretet (ezt pláne ne), legfőképp az öleléseket.
Minőségi programot igazán fillérekből is lehet csinálni, az viszont, hogy pár percre leveszem a tekintetem a képernyőről és meghallgatom a gyerekem, megfizethetetlen.
Mi a te kedvenc családi ünneped?
Karácsonymániás vagyok, azért, mert ez az ünnep hihetetlen érzelmi erőtérrel rendelkezik. És bármily hihetetlen, de még a plázák és a boltok konzumhadjáratai sem tudják elrontani a szépségét és varázsát. Gondoljon bárki bármit, a karácsony szerintem nem az ajándékokon, nem a mézeskalácson és a flódnin, nem az ünnepi fényeken és illatokon múlik, hanem azon, hogy van-e melletted valaki, akinek a fülébe tudod és akarod súgni, hogy szeretlek. Persze én a fahéjillatú-fénylő körítést is szeretem hozzá. Nálunk már 23-án elkezdődik a karácsony és 26-ig tart, addig amíg apáméknál nagycsaládi korcsolyázással ünneplünk, ahol a jégpályát több generáció is ellepi.
Az Almás pite szereplői három generációt ölelnek fel. Gyerekek, szülők, nagyszülők együtt ünneplik a születésnapokat, együtt puzzle-öznek szilveszterkor. Mit gondolsz, mit adhat a különböző generációknak az, ha időt töltenek együtt?
Illene azt mondani, hogy sokat tanulhatnak egymástól, de azt kell mondjam, ez már nem a klasszikus értelemben igaz. A mai fiatalok nem csak tanulni szeretnétek, nyaggatják őket eleget az iskolában, ahol két év alatt bőven megtanulható tananyagot nyújtanak el négy évre, irgalmatlan óraszámmal.
A mai fiatalok beszélgetni és vitatkozni akarnak, mert van véleményük a világról, ami a világ számára nagyon jó hír szerintem.
Szóval az idősebb generációnak nincs fontosabb dolga talán, mint fülelni és szeretni. Mert sokszor ez utóbbit hajlamosak vagyunk elfelejteni, mint ahogy azt is, hogy a szeretet nem egy olyan fajta dolog, amit magamban befelé gondolok, és külvilágnak sejtelme sem lehet róla. A szeretet tevőleges dolog, amit meg kell mutatni, amit csak akkor lehet igazán érezni, ha éreztetik.
Köszönjük a fotókat Finy Petrának!
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Tisza Katával készült interjúnkat is!
