Victor Vasarely unokája Budapestre érkezik

Victor Vasarely egyetlen unokája, a Fondation Vasarely elnöke, Pierre Vasarely Budapesten mutatja be nagyapjáról írt könyvét.

November 7-én rendezik meg Budapesten a V. Műtárgybefektetési Konferenciát, amelyen idén Victor Vasarely egyetlen unokája, Pierre Vasarely, a Fondation Vasarely alapítvány vezetője is részt vesz, hogy bemutassa, édesapja és nagyapja életútjáról szóló, Vasarely regényes évszázada című könyvét.

Remind magazin

Műtárgybefektetési Konferencia

A konferenciára évről évre a művészeti szcéna szakavatott emberi érkeznek a világ minden tájáról. Tavaly Adriano Picinati di Torcello, a Deloitte Global Art & Finance tanácsadói vállalat koordinátora tartott előadást az érdeklődőnek. A hazai, illetve nemzetközi szinten is meghatározó előadók a globális és hazai művészeti színtérről kívánnak hiteles képet alkotni. Az egész napos rendezvényen a műkereskedelem és a műtárgyvásárlás témakörében hallgathatnak professzionális előadásokat és kerekasztal beszélgetéseket a résztvevők.

A 2023-as rendezvény kulcsszereplője Pierre Vasarely, az op-art és a kinetikus művészet atyjaként világhírűvé vált, pécsi születésű Victor Vasarely egyetlen unokája, aki művészettörténeti családregényét mutatja be a konferencia résztvevőinek.

Vasarely regényes évszázada

A Vasarely regényes évszázada című kötet a Fondation Vasarely 50. évfordulójának évében, 2022-ben jelent meg magyarul. Könyvében Pierre nem antik szobrot farag nagyapjának Philippe Dana újságíró közreműködésével, hanem lüktető családtörténetet ír, amelyben a 20. század kis- és nagytörténelme kavarog, és amiben a művészi elit világa és a vasárnapi gyöngytyúk is elfér. A végeredmény az invenciózus mester, Victor Vasarely életének és munkájának története, az alkotóé, aki mindenben izgalmas lehetőséget talált.

Victor Vasarely a 20. századi képzőművészet egyik legjelentősebb alakja, az optikai festészet, azaz op- art legfontosabb alkotója. Művei mindenütt óriási sikert arattak, nemcsak a galériákban és kiállításokon, de a reklámiparban és a divatban, a populáris kultúrában egyaránt.

Remind magazin

A regényes életrajzból kiderül, honnan indult és hová jutott a pécsi születésétől, a felvidéki Pöstyénben töltött gyerekkortól a budapesti tanulóéveken át franciaországi letelepedéséig. Végigkísérjük a szegénységtől a gazdagságig, az ismeretlenségtől a világhírig, látjuk munka közben a reklámgrafikust és a feltörekvő alkotót. A pikáns családi legendákból megismerjük szerelmeit, szenvedélyeit, és azt is megtudjuk, hogyan kapcsolódott össze életében művészet, üzlet és szerelem.

Mindemellett Pierre személyes emlékein keresztül tanúi lehetünk a művészcsalád konfliktusokkal teli kiteljesedésének, illetve a mester francia vidéken eltöltött időskori körülményeiről, a gyerekek és az unoka felnövéséről egyaránt olvashatunk.

Legdrágább művészek

A szervező műtárgy.com a konferencián mutatja be először a legdrágább élő és nem élő művészek rangsorát a legfrissebb A magyar művészek aukciós piaca kiadvány alapján. A kötet csaknem hatvanezer hazai és nemzetközi aukciós leütési ár alapján készült. A nem élő művészek rangsorában Victor Vasarely évek óta az első helyen áll és idén sincs ez másként. A legdrágább nem élő magyar művész nem más, mint Victor Vasarely.

Fotók: Műtárgy.com

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Szabó András Zsolnay-gyűjtővel készült interjúnkat is!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A nők biztonsága közügy – Közös kampányt indítottak a magyar női magazinok

Ritkán fordul elő, hogy ennyi magyar szerkesztőség egyszerre, ugyanazért az ügyért emel szót. Október 11-én, a leánygyermekek világnapján tizenhárom női...

A barátaink tényleg meghosszabbíthatják az életünket?

Ha hosszú és egészséges életre vágyunk, hajlamosak vagyunk arra gondolni, mit eszünk, mennyit mozgunk, hogyan alszunk, vagy éppen mit mutatnak...

„A szabadság az, hogy azzal töltöm a napjaimat, amitől csillog a szemem” – interjú Vigh Borival

Mit jelent ma szabadon élni? Vigh Bori több mint tíz éve keresi erre a saját válaszait: bejárta a világot, helyfüggetlen...

„Örülök, hogy az identitásom már nem ahhoz kötődik, hogy milyen családból származom” – interjú Nelio Biedermann íróval

Nelio Biedermann mindössze 23 éves, Lázár című regényét mégis már 34 nyelvre fordították le, és jelentős nemzetközi sikert aratott. A...

Pubertástól a menopauzáig: így változik a nők egészsége

A serdülőkor hormonális változásaitól a reproduktív éveken és a várandósságon át egészen a menopauzáig minden életszakasznak megvannak a maga kérdései,...

A reggel saját ritmusa – megérkezett az IZIPIZI Morning Express kollekciója

Nem minden reggel ugyanolyan. Egyik pillanatban még a kávénkat kortyoljuk, a következőben már a metró után rohanunk, biciklire pattanunk, vagy...

Padlógáz a sötétben, a Rabanne legújabb férfi illata nem ismer sebességkorlátozást

Igen kevés olyan jelenség van a szépségiparban, amely hosszú évek múltán is képes megőrizni nyers, lázadó energiáját. A Rabanne 2008-ban...

A legendák otthona – Ruttkai Éva és a magyar film nagy alakjai előtt tiszteleg a Gundel Bál

Ruttkai Éva centenáriuma, Latinovits Zoltán és Bujtor István emléke, ikonikus magyar filmek és személyes művészcsaládi relikviák adják a 2027-es Gundel...

„A hibázásra tanulási pontként is tekinthetünk” – interjú dr. Dura Mónikával, a Mindwell alapítójával

Miközben egyre többet beszélünk mentális egészségről és önismeretről, egyre több ingerrel, elvárással és összehasonlítással is meg kell küzdenünk. dr. Dura...

27 év, három étterem és egy gólya – bemutatkozott a HUBERT

Mi történik, ha egy Michelin-csillagos étterem, egy belvárosi találkozóhely, egy szentendrei-szigeti farm és több évtizednyi rendezvényes tapasztalat tudása összeér? Hlatky-Schlichter...

EZ IS ÉRDEKELHET

A nők biztonsága közügy – Közös kampányt indítottak a magyar női magazinok

Ritkán fordul elő, hogy ennyi magyar szerkesztőség egyszerre, ugyanazért az ügyért emel szót. Október 11-én, a leánygyermekek világnapján tizenhárom női...

A barátaink tényleg meghosszabbíthatják az életünket?

Ha hosszú és egészséges életre vágyunk, hajlamosak vagyunk arra gondolni, mit eszünk, mennyit mozgunk, hogyan alszunk, vagy éppen mit mutatnak...

„A szabadság az, hogy azzal töltöm a napjaimat, amitől csillog a szemem” – interjú Vigh Borival

Mit jelent ma szabadon élni? Vigh Bori több mint tíz éve keresi erre a saját válaszait: bejárta a világot, helyfüggetlen...

„Örülök, hogy az identitásom már nem ahhoz kötődik, hogy milyen családból származom” – interjú Nelio Biedermann íróval

Nelio Biedermann mindössze 23 éves, Lázár című regényét mégis már 34 nyelvre fordították le, és jelentős nemzetközi sikert aratott. A...

Pubertástól a menopauzáig: így változik a nők egészsége

A serdülőkor hormonális változásaitól a reproduktív éveken és a várandósságon át egészen a menopauzáig minden életszakasznak megvannak a maga kérdései,...

A reggel saját ritmusa – megérkezett az IZIPIZI Morning Express kollekciója

Nem minden reggel ugyanolyan. Egyik pillanatban még a kávénkat kortyoljuk, a következőben már a metró után rohanunk, biciklire pattanunk, vagy...

A legendák otthona – Ruttkai Éva és a magyar film nagy alakjai előtt tiszteleg a Gundel Bál

„A hibázásra tanulási pontként is tekinthetünk” – interjú dr. Dura Mónikával, a Mindwell alapítójával

27 év, három étterem és egy gólya – bemutatkozott a HUBERT

„Az illatokkal felerősíthetjük azt, amit éppen érzünk” – interjú Julia Velcheva parfümőrrel

8+1 titkos látnivaló Berlinben

Mit veszítünk el a digitális világban? – A Libri Kiadó új könyvsorozata, a Brain Bar Books első 3 könyve megadja a választ