Sokáig versenytáncoltál, volt lehetőséged megtapasztalni, milyen különbség van cipő és cipő között. Kiismerted az emberi láb anatómiáját. Már akkor eldöntötted, hogy cipőtervező leszel?
Nem teljesen így volt. Az egyetemen döntöttem el, hogy cipőtervező leszek. De így utólag visszagondolva az érdeklődésem meg minden dolog, amibe belefogtam, igazából ebbe az irányba terelt. Nagyon fiatalon rájöttem arra, hogy kreatív területeken teljesítek jól, ez érdekel és inspirál igazán. Az egyetemre bekerülve kiderült, nem lesz belőlem profi táncos, a tánc megmaradt nagy szerelemnek az életemben. Az első évet textil szakon végeztem, ez volt az alapozó év, utána kellett szakirányt választanunk. A bőrszak vonzott, azon belül is a cipőtervezés. A cipő az a méretű tárgy, amivel jól tudok dolgozni és hatalmas előnyt jelentett a közel 20 éves táncos múltam is. Saját magamon megtapasztaltam például azt, hogy hol töri fel egy pánt a lábat, mitől válik kényelmessé egy cipő.
Sok lány választotta a cipőtervezés szakot?
Amikor én jelentkeztem bőrszakra, összesen hatan voltunk az évfolyamomban. Rajtam kívül még egy lány foglalkozott cipőkkel, de ő végül nem maradt a szakmában, tanítani kezdett. 2003-ban diplomáztam, és az idő tájt más nem nagyon készített hasonló diplomamunkát. Ráadásul olyan tervezőkkel jártunk egymáshoz nagyon közeli évfolyamokban, mint a Je Suis Belle vagy a USE tervezői. Új generációt képviseltünk a magyar divat világában, tele voltunk lelkesedéssel, ráadásul ebben az időszakban indultak itthon a glossy magazinok, amik feladatuknak tekintették az új tervezők bemutatását.
Az egyetemen a cipőtervezésen túl megtanultátok a gyártást is? El tudsz készíteni saját magad egy cipőt, vagy ezt a feladatot hagyod a cipészekre?
A MOME-n a képzés a mai napig a tervezésre van kihegyezve. Én is oktatok itt, és amennyire lehetséges, igyekszem az egyetem keretei közé betenni a kivitelezést is, de ez egy annyira összetett folyamat, annyira sok technológiája van, hogy gyártói háttér nélkül csak részleteiben lehetséges. Az egyetemen nem tudtam megtanulni a cipőkészítést, viszont nyaranta folyamatosan szakmai gyakorlatra jártam cipőgyárakba szerte az országban. Szerencsém volt, mert akkor voltak még cipőgyárak, jó pár időközben bezárt, tönkrement. Végigjártam az egész országot, közelről megismertem különböző cipőket – ortopéd cipőt, sportcipőt, kényelmi cipőt, divatcipőt – gyártó cégeket. Kézzel varrott cipőt készítő műhelyben is voltam. Mire lediplomáztam, addigra hogyha nagyon kellett volna, meg tudtam volna csinálni egy cipőt. Sőt az első években, amikor elkezdtem gyártani a saját cipőimet, nem volt felsőrész készítőm, a cipők felső részét én varrtam. Mostanában a tervezésben hasznosítom a cipőgyárakban szerzett szakmai tudást, hiszen ismerem a technológiákat, tudom, hogyan fogják megvalósítani a terveimet.
Tanultál Londonban is, ahol egészen más környezetben sikerült a szakma csínját-bínját elsajátítanod. Mit adott hozzá a londoni tartózkodás, tapasztalat a sikereidhez?
A mai napig úgy gondolom, hogy a MOME a legjobb szakmai alapot adja a gyakorlatban a tervezőknek. Én voltam az egyetlen diák Londonban az évfolyamomban, aki effektíve tudott szabásmintát készíteni és tisztában volt a gyártással is. London nekem egyébként hatalmas élményt jelentett, nagyon sokat hozzátett a márkám fejlődéséhez. Ott ugyanis megtanultam mindent, ami az üzletcsináláshoz, a marketinghez, a cégépítéshez szükséges. Ott a fókusz azon volt, hogy amikor elkezdesz tervezőként dolgozni a divatiparban, hogyan tudsz beilleszkedni az üzleti rendszerbe. Már az elején elmondták, hogy előre készüljünk fel: a tervezői kreatív munka a munkáknak csak az 5%-át fogja kitenni, az összes többi operatív, adminisztratív, szervezős munka lesz. A Londonban szerzett tudás hozzájárult ahhoz, hogy megalapítottam a saját márkámat, és sikerül folyamatosan fejlesztenem.
Hogyan jellemeznéd az általad tervezett cipőket? Miről lehet felismerni őket?
Színesek, lelkük van és tánccipőkre hasonlítanak. Körülbelül ezeket szokták rájuk mondani. Én úgy dolgozom, mint ahogy dinnyét vesz az ember. Mostanában már nem lékelik a görögdinnyét, hanem meg kell kocogtatnod, egy kicsit bele kell bújnod a dinnyébe, hogy érezd, jó-e. amíg nem érzem azt a munkámban, hogy teljesen átjár egy projekt, vagyis „belebújtam teljesen”, addig nincs kész a cipő. Nagyon sokat foglalkozom egy-egy modellel, amit aztán a vásárlók értékelnek. Sok cipőm évek óta kapható és nem azért, mert nem tudok újakat tervezni, hanem mert annyira jól megterveztem, hogy nagyon szeretik a vevők.
És ott van a visszatérő masni is, mint ikonikus elem a REKAVAGO cipőkön.
A masni nemcsak jól néz ki, de praktikus oka is van a jelenlétének a cipőimen. A vevőim különböző korosztályból tevődnek össze, és az idősebbeknek a lábfeje már elég széles. A masni fazon nagyon jól eltakarja a bütyköket, sokan emiatt veszik a cipőimet. A fiatalok pedig vagánynak tartják. Le is védettem ezt, ha egy ilyen masni van a cipő fejrészén, az csak REKAVAGO cipő lehet.
Szeretsz kollaborációkban részt venni. Szerinted miért jók ezek az együttműködések?
Szóló projektet viszek, tervezőként egyedül foglalkozom a márkámmal. Mindig szerettem volna másokkal együtt dolgozni és ez kollaborációkban lehetséges. Hiszek abban, hogy ha kreatív emberek leülnek beszélgetni, akkor abból valami izgalmas dolog lehet, mert mindenki hozzátesz egy kis szikrát a tűzhöz. Már az egyetem befejezése óta részt veszek együttműködésekben, dolgoztam együtt magyar ruhatervezőkkel, ékszertervezővel, nemzetközi márkák is megtaláltak egy-egy projektre. Azért is szeretek a MOME-n tanítani, mert én is sokat tanulok a diákjaimmal való konzultációk során.
A legutóbbi sikeres együttműködésed a magyar Batz papucsmárkával volt. Idén a második közös kollekciótok jelent meg. Ez egy mérföldkő most a szakmai életedben?
A Batz tulajdonosa, Kárpáti Zoltán azzal keresett meg, hogy szeretné frissíteni a márkát kortárs magyar dizájnerek segítségével. Amikor leültünk beszélgetni, kiderült, hogy ő egy közös kollekcióban gondolkodik. Viszonylag gyorsan megállapodtunk és nekikezdtünk a munkának. Nyilván ebben az is segített, hogy a Covid alatt az embereknek megváltozott a hozzáállásuk az öltözködéshez, nagyobb lett az igény a kényelmes darabok iránt, ez a cipőkre is vonatkozott. Izgalmas volt számomra, hogy végre olyan magyar céggel dolgozhattam együtt, akinek egy olajozottan működő gépezet áll a háta mögött. Nyitottak az újításokra. Nekik az volt új, hogy a kollekció kreatív részét nem házon belül találják ki, hanem kívülről jön egy tervező, aki megmondja milyen legyen.
Mekkora kihívást jelentett neked, hogy a Batz papucsokat „vágórékásítsd”? Merthogy ezek a papucsok nem igazán tánccipők.
Nyilván úgy kellett elindulnom, hogy a tervezés során figyelembe vettem mindkét márka arculatát és DNS-ét. Teljesen egyértelmű volt, hogy én nem a már meglévő Batz modelleket fogom pimpelgetni, és csak akkor fog működni a közös kollekció, ha a vevők valami újat fognak látni. Választottam egy olyan talpat, amit eddig még nem használtak Zoliék. Így senkinek sem lesz az az érzése, hogy már látta valahol ezt a modellt. Innentől kezdve elég egyszerű dolgom volt, mert volt egy olyan felső részem, ami nagyon jól néz ki, a lábon is jól mutat, a polcokon is működik. Az első évben két modellel jöttünk ki, Zoliék vállalták a pénzügyi rizikót, én meg az arculati rizikót.
A Batz X REKAVAGO papucsok nagyon színesek. Mi alapján választottad ki a színeket?
Én voltam a színfelelős. Úgy dolgoztunk, hogy én hoztam mindig a kreatív anyagot és prezentáltam az ötleteimet. Mindenki elmondta a véleményét, ha kellett, változtattam az elképzelésemen, de előfordult olyan is, hogy én győztem meg őket az igazamról. A színeket is rám bízták, de volt egyeztetés a sales-el. Úgy gondoltam, a kollekcióban legyenek állandó színek, amelyeket bárki bármilyen színű ruhához hordani tud, és legyenek kicsit extrémebb színek a bevállalósabb vevőnek. Szem előtt tartottam a trendszíneket is, ebben segítségemre voltak a trendkiajánló cégek valamint a milánói bőripari vásár, ahol egy évre előre bemutatják a trendszíneket.
Fotók: Vágó Réka
