Nyugodtan kijelenthetjük, hogy igen mozgalmas volt az idei nyarad, hiszen augusztus közepén megnyílt Debrecenben a legújabb, immár harmadik könyvesboltod. Mit jelent ez számodra? Hogyan élted meg az elmúlt néhány hetet, hónapot?
Ez egy izgalmas, szép időszak volt. Már sokan várták, hogy Debrecenben is megnyisson az új könyvesbolt, és a visszajelzések alapján nagyon bizakodó vagyok. A nyaram alapvetően ennek a projektnek a megvalósításáról szólt, de azért igyekeztem pihenni is. A Balatonnál idén nyáron négyszer jártam, augusztusban voltam Olaszországban, júniusban pedig Máltán is.
Nemcsak a munkámat, hanem most már a szabadidőmet is mindig tudatosan megtervezem.
Amikor dolgozom, reggeltől estig sokszor megállás nélkül jövök-megyek, gyakran sok mindent kell párhuzamosan menedzselnem, és most már egy elég nagy csapatot kell irányítanom. A számos teendő mellett csak úgy jut időm a pihenésre, ha tudatosan előre beírom a naptáramba a tervezett utazásokat. Ha tehetem, akkor pedig összekötöm a kellemest a hasznossal. Így volt ez például júliusban is, amikor egy rendezvény miatt Ördög Nóráéknál jártam a Nekem a Balatonban, ahová úgy érkeztem, hogy a munkával telt napon kívül tudatosan legyen még egy napom ott maradni strandolni. Bár mindent egybevéve fantasztikus és igen intenzív nyaram volt, de egyben fárasztó is.
Mindig ilyen fontos volt az életed minden területén, hogy tudatos légy?
Igen, például 16 évesen már eldöntöttem, hogy újságíró leszek, és azt is viszonylag hamar elhatároztam, hogy a szegedi egyetemre fogok járni. Én már ekkor készítettem magamnak egy manapság oly divatos vision boardot, mert elég komoly terveim, céljaim voltak. De ahhoz is kellett tudatosság, amikor három évvel ezelőtt újraterveztem az életemet, hogy az addig csak álomként dédelgetett könyvesbolt ötlete 2020. november 17-én megvalósuljon a boltnyitással. A Nincs időm olvasni! kihívás (NIOK) havi közös könyveit sem random, hanem átgondoltan, tudatosan választom ki. Mindemellett én az a listaíró típus vagyok, aki előre megtervezi a feladatait, lejegyzeteli, fölírja a gondolatait, listázza a teendőket, majd kihúzza, kipipálja, ha valami kész – szerintem ez is a tudatosság része. De tudatosan figyelek a környezetemre, a mentális egészségemre és arra is, hogy rendszeresen sportoljak.
Amikor három évvel ezelőtt megnyitottad Budapesten az első könyvesboltodat, gondoltál arra, hogy ebből egy bolthálózat is lehet?
Egyáltalán nem, ahogy arra sem gondoltam öt ével ezelőtt, hogy egyszer valaha nekem könyvesboltom lesz. Sokan azt hiszik, hogy a Nincs időm olvasni! kihívás internetes közösség egy jól eltervezett marketing stratégia része, és csak azért hoztam létre hat éve, hogy a könyvesboltnyitást ezzel is segítsem. De erről szó sincs!
Azt akkor én valóban egy olvasást népszerűsítő kampánynak, missziónak szántam, egyben pedig magamat is motiválni akartam, és példát is szerettem volna mutatni az olvasással. Ma már ez a virtuális közösség valóban ugyanúgy jól illeszkedik a könyvesbolt üzletstratégiájába, mint az, hogy saját könyvkiadóm van, és az így megjelentetett kiadványokat csak a Libertine-ben lehet megkapni.
Amikor láttam, hogy mekkora igény van erre, milyen nagy példányszámokban adjuk el a saját kiadású könyveinket, és mekkora sikere van a boltnak, csak akkor merült fel bennem, hogyha lesz elég erőm hozzá, akkor terjeszkedni kellene. A második könyvesboltnyitásáig két évet vártam. Ám a szegedi üzlet sikere után már abszolút azt gondoltam, valahogy meg kell oldanom, hogy az ország másik felén is legyen egy Libertine, amit az olvasók is igényként jeleztek. Őszintén bevallom, féltem attól, hogyan tudok majd helytállni ennyi helyen, de elkezdtem képezni magam, vezetőképzésre jártam, és szervezetfejlesztést tanultam, lett egy jó a csapatom. Így sok minden könnyebb, ezért is nyílhatott meg a szegedi után egy éven belül a debreceni könyvesboltom.
Véleményed szerint a te üzleti sikered visszatükrözi az olvasási szokásainkat? Egy friss felmérés szerint a magyaroknak csupán a 15 százaléka olvas naponta, ám a negyede soha nem vesz könyvet a kezébe.
Ezeket a kutatási eredményeket én mindig fenntartásokkal fogadom. Én azt tapasztalom, hogy sokan olvasnak, a NIOK közössége organikusan nő, egyre többen csatlakoznak a csoporthoz, most már több mint 68 ezren vagyunk, és ez remélhetőleg csak bővülni fog. Nagyon nagy szerencsének tartom, hogy el tudom érni azt a közönséget, amelyik egyébként vágyik arra, hogy olvasó ember legyen, és szeretne beszélgetni is arról, mit olvasott, vagy épp arról, hogy miért nincs ideje könyvet olvasni.
Ha a szándék megvan valakiben, akkor van lehetőségünk arra, hogy meggyőzzük, miért lenne jó, ha olvasna, vagy hogy elmondjuk, az olvasásnak tényleg rengeteg jótékony hatása van. Segíthet például a mentális egészségünk megőrzésében, vagy a figyelemzavarok kezelésében.
Azt tapasztalom, ha ezt az emberek megértik, elkezdenek olvasóvá válni, elkezdenek olvasni. De azt is látni kell, hogy ma már a média, a telefon, az internet, a streamingszolgáltatók és a videómegosztó közösségi szolgáltatások mellett az olvasás egy sokkal lassabb műfaj. Nyilván az, hogy a Libertine-be egyre többen járnak, és egyre jobban tudunk terjeszkedni, azt is jelzi, hogy nemcsak el tudjuk érni, de meg is tudjuk tartani az olvasókat, akikből törzsvásárlók lesznek.
Azt mondtad, a közös könyveket is tudatosan választod ki a NIOK-tagoknak. Mi alapján döntesz? A saját ízlésedre hallgatsz, vagy a közösség véleménye segít?
Ez most már egy csapatmunka eredménye. Van, hogy a kiadók keresnek meg azzal, hogy ők mit szeretnének, hiszen a közös könyveket több ezer ember olvassa, így nyilván minden könyvkiadó érdeke, hogy legyen közös könyv valamelyik kiadványuk, de a csapatom is ajánl olvasnivalót. Végül én döntöm el, hogy nekem melyik könyv tetszik. Tudom, hogy ez luxus, de ha nem így lenne, ha nekem nem lenne kedvem elolvasni a választott könyvet, nem lenne hiteles, amit csinálok.
Tapasztalatod szerint mit szeretnek mostanában az olvasók: a könnyedebb műfajt, a regényeket, a fikciót, a krimit, a romantikát vagy az önismereti, önfejlesztő könyveket?
Általában a lélektani könyvek, a romantikus regények és a fikció örvend nagyobb sikernek, a legnépszerűbb a nőknek szóló lektűr. A közös könyvnél arra törekszem, hogy minél többféle műfaj szerepeljen a választásban, így lehetőség van arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, és elolvassunk olyan könyveket is, melyeket magunktól talán nem vettünk volna le a polcról. De lehetőség van így új témákat, szerzőket is felfedezni.
Ha már a saját kiadású könyveket említetted, nem mehetünk el szó nélkül a Szöveglelő című irodalomterápiás kiadvány mellett. Ezzel mi volt a célotok?
Az elmúlt években több irodalomterápiás könyv íródott, de ezek leginkább a módszertannal foglalkoztak. Mi szerettünk volna egy olyan gyakorlati kézikönyvet adni az olvasók kezébe, ami valóban képes segíteni azáltal, hogy különböző élethelyzetekre, problémákra vagy szituációkra ajánl könyveket a kiút, a megoldás vagy a válaszok keresésében.
Az irodalomterápia hazai megszületése a ’60-as évekre tehető, amikor egy orvos, Oláh Andor elkezdte receptre felírni a regényeket, a szépirodalmi műveket, mert észrevette, hogy testi folyamatainkra egyaránt hatással van a mentális egészségünk, illetve az, ha bizonyos élethelyzeteket átélünk a fantáziánk segítségével.
Az irodalomterápia lényege, hogy megtaláljuk azokat a szövegeket, amelyek arra a témára fókuszálnak, amelyre éppen az adott életszakaszban szükségünk van, legyen szó féltékenységről, önbizalomhiányról, vagy az édesanyánkkal való kapcsolatról.
Az irodalomterápia lényege szerint, ha elolvassuk ezeket a szövegeket, nem arra a kérdésre keressük a választ, hogy mit miért írt le például Molnár Ferenc vagy Örkény István, hanem arra, hogy mi hol vagyunk a szövegben, bennünk milyen érzéseket ébresztenek. A Szöveglelő olyan gyakorlati kézikönyv, amelyben száz különböző élethelyzet, probléma, életesemény kezeléséhez ajánlanak a szakemberek, a Magyar Irodalomterápiás Társaság tagjai közel ezer különféle szöveget, regényt, verset vagy novellát. Egy olyan szócikkgyűjtemény lett, amely akár évekig is használható.
Lassan egy éve lesz, hogy elköszöntél az RTL Híradótól. Azóta sem bántad meg a váltást?
Nem, mert addig vezettem a Híradót, ameddig nem éreztem, hogy valóban el tudom engedni. Most azt az életet élem, amit mindig is szerettem volna. Sokkal szabadabb vagyok, és ráleltem egy új hivatásra. Biztos vagyok benne, hogy majd az unokáimnak is el fogom mesélni, mennyire fantasztikus évek voltak azok, amiket a Híradónál töltöttem, és milyen menő, hogy az ország legnézettebb hírműsorát vezethettem, de be kellett látnom, hogy nem ragaszkodhatok egy presztízshez, egy pozícióhoz, miközben már más a szerelem az életemben.
A csapatodon kívül van olyan üzlettársad, szakmai támaszod, aki segít téged ezen az új úton?
Nincs, egyedül csinálok mindent. A csapatom nagyon fontos, de ott mindenki a munkatársam, az alkalmazottam, én vagyok az egyedüli felelős döntéshozó, és ezen nem is szeretnék változtatni, mert a Libertine az én gyerekem, az én ötletem. Ahogyan egyedül kezdtem a NIOK-ot, úgy egyedül kezdtem a Libertine-t is. Nem hiszek a franchise-ban, ezért van az, hogy a debreceni és a szegedi könyvesbolt is száz százalékban az enyém. Nem szeretnék ebbe másokat bevenni, és nincs is rá szükségem. Bőven elég, hogy fantasztikus, lelkes kollégáim vannak, akikkel nagyon-nagyon jó együtt dolgozni, hiszen értik, hogy mit miért csinálunk, és hová tartunk.