„Tudatosan figyelünk rá, hogy mi zajlik bennünk” – A kulisszák mögött Révész Ildikóval és Pásku Ferenccel

Szente Nikolette belesett a készülő Remind Bookazine kulisszái mögé, és a harmadik lapszám témájáról, az énidőről kérdezte a közreműködőket. Ezúttal Révész Ildiót és Pásku Ferencet faggatta.

Meséljetek arról, hogy milyen a ti életetek, hogyan élitek a mindennapjaitokat?

Ferenc: Tudatosan. Az biztos, hogy tudatosan éljük. Nagyon figyelünk arra, hogy mit eszünk, mivel töltjük az időnket, és hogy belül mi zajlik bennünk a külső ingerek hatására.

Ildikó: A mindennapi rituálénk, hogy fölébredünk, és meditációval kezdjük a napot. A meditáció és a jóga hozzátartozik az életünkhöz. Ez adja meg nekünk a belső békénket, azt, hogy a hétköznapi életünkben és az üzleti világban is meg tudjuk tartani a nyugalmunkat.

Hogyan talált rátok ez az életstílus?

Ferenc: Igazság szerint kerestük. Éreztük, hogy valamit kellene tennünk, mert ahogy élünk, az nem jó. Egy vízböjt után döntöttünk úgy, hogy első lépésként vegánok leszünk. Ezt követően léptünk tovább, hogy ne csak külsőleg, belsőleg is változtassunk, így kerestünk egy jógautat és eljutottunk a meditációhoz.

Remind magazin

Vannak még az életetekben olyan rituálék, amiket mindenképpen bele szoktatok építeni a mindennapjaitokba?

Ferenc: A futás. Én azt hiszem, hogy sok energiát kapunk a meditációtól, és ezt valahogy egyensúlyba kell hozni, ezért a futást nagyon fontosnak tartom, és ajánlom is mindenkinek. Még ha valakiben nincs is meg a spiritualitás, az egészségének akkor is jót tesz.

Vannak közös hobbijaitok?

Ildikó: Igen, nagyon szeretünk biciklizni. Vettünk egy-egy e-mountainbike-ot magunknak, és járjuk a környékbeli dombokat és hegyeket. Most már a barátaink is bekapcsolódtak, és fantasztikus túrákat teszünk. Van, amikor csak egy-két óra hosszát, mert csak arra van lehetőség, de ha úgy alakul, a hétvégéből az egyik napot végigbringázzuk.

Fotó: Földi Ádám

Révész Ildikó és Pásku Ferenc sokáig állattenyésztőként dolgoztak, majd hoztak egy bátor döntést, és ma már növényi húshelyettesítőket készítenek. A történetüket elolvashatod a Remind Bookazine harmadik számában!

Ha tetszett a cikk, kattints, és olvasd el, mit meséltek a kulisszák mögött a Casa Christa tulajdonosai, Forrai Kovács Krisztina és Forrai Miklós!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

Stop guessing. Start knowing.- Új korszakot nyit a GIM Magyarországon a precision longevity szemléletben

A modern egészségtudatosság ma már jóval túlmutat a wellness trendeken és az általános optimalizálási modelleken. Egyre többen keresnek olyan tudományosan...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Kilencvennégy évesen is alkot, sportol, figyel a világra, és olyan friss szellemiséggel beszél az életről, amely sokakat inspirálhat. Szinetár Miklós...

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

Olasz életérzés, nyári napsugarak és a városi mobilitás új korszakának ígérete fogadta a hazai média képviselőit a Fiat Topolino magyarországi...

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Vannak pillanatok az életben, amikor az addigi sikerek ellenére is megfogalmazódnak bennünk kételyek és kérdések, amikor kívülről minden rendben van,...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Könnyűnek lenni komoly dolog

„A hang törékeny hangszer” – interjú Marina Rebekával, aki újra magyar színpadon énekel

Ki vagyok én valójában? 5 könyv, amely közelebb vihet önmagadhoz