Őszi kirándulástippek Budapest környékén

Budapest környékén számos helyet találunk, amely ideális célpont egy egynapos kiránduláshoz. Elég vonatra vagy buszra ülnünk, és egy órán belül a természetben találhatjuk magunkat.
Remind magazin
Forrás: Shutterstock

1. Ideális célpont a visegrádi Apátkúti-völgy, ahol szabadon látogatható erdészeti pihenők várják a kirándulókat, vagy a szintén Visegrádon található Ártéri erdő tanösvény a Duna-parton. Bár a fellegvár sajnos csak október végéig látogatható, kívülről is impozáns látványt nyújt. A visegrádi séta nem lehet teljes a Mogyoró-hegy meghódítása nélkül, ahol az egész évben működő alpesi bobpályára is érdemes betérni.

2. Dobogókő állat- és növényvilága miatt kihagyhatatlan eleme a Budapest környéki kirándulások listájának. A Visegrádi-hegységre általában jellemző zárt erdőtakaró elemei a különböző tölgyfajok, és az aljnövényzetben olyan ritkaságokra bukkanhatunk, mint például a hazánkban csak néhány helyen előforduló magyarföldi husáng. Az erdőkben láthatunk szarvasokat, őzeket, muflonokat, vaddisznókat, a kisebb testű állatok közül pedig rókákat, nyulakat, mókusokat. Arról se feledkezzünk meg, hogy Dobogókő az ország szívcsakrája, így ha ott vagyunk, érdemes meditálni is egy rövidet.

3. A 327 hektáron elterülő Budakeszi Vadaspark is kellemes helyszíne lehet a hétvégi kikapcsolódásnak. A táji értékek védelmét célul kitűző park változatos skáláját vonultatja fel a Magyarországon és Európában őshonos vadfajoknak. Az 1 km hosszú, 16 állomást számláló tanösvény kínálta gyalogszafarin kívül állatsimogató-parasztudvar, rönkjátszóterek és kiépített tűzrakóhelyek is várják a látogatókat.

4. Ha Budapesten belül szeretnénk zöldövezetbe jutni, akkor látogassuk meg a II. kerületben található Görgényi úti erdészeti iskolát. Az erdészeti termékekkel és erdőgazdálkodással megismertető tanösvény mellett található tájékoztatótáblák szemléletes példákkal mutatják be a természet összefüggéseit és az erdészeti munkákat. Érdemes végigsétálni a Látó-hegyi tanösvényen, mely csupán 1 kilométeres.

5. A Buda, Óbuda és Pesthidegkút hármas határán elterülő széles hegyhát, azaz a Hármashatár-hegy ideális kilátóhely a budai hegyek láncára, valamint Budapestre. Könnyen járható, jelzett turistaútjainak köszönhetően könnyed séták ideális terepe. Ide felérve szép időben még a számtalan siklóernyő látványában is gyönyörködhetünk.

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?