Alice Vincet: Why Women Grow
Alice Vincent egy nehéz szakítás után új otthona erkélyén talált rá a békére. Néhány négyzetméteren, cserepekben és balkonládákban kezdett el kertészkedni, és hamarosan rájött, tartós nyugalmához szüksége van arra, hogy a kezei között érezze a föld érintését, hogy várakozással teli szívvel ültesse el a magokban és hagymákban rejlő életet. A szakítás óta eltelt években Alice társra talált, és párjával egy kertes házba költözött, ahol szenvedélye nagyobb teret kapott; ezzel együtt pedig egyre inkább foglalkoztatták a kérdések: milyen hatással van az életére aprócska kertje, vajon más nőknek hasonlóan maghatározó szerepet tölt be az életében, segít-e nekik abban, hogy megéljék nőiségüket, hogy traumákat vészeljenek át és reménnyel telve nézzenek a jövőjük elé? Alice Vincent könyvében különböző utakat bejárt nők mesélik el történetüket, és az író is górcső alá veszi saját életét.
Margaret Atwood: Pénelopeia
Odüsszeusz történetét, a férfiúét, aki „sokfele bolygott s hosszan hányódott”, jól ismerjük: az Odüsszeia éleseszű főhőse a Trójai háború után tengerre száll, hogy hazatérjen feleségéhez, Pénelopéhoz és fiához, Télemakhoszhoz, de Poszeidón haragja megakadályozza, hogy célt érjen, és csak tíz évnyi bolyongás után sikerül lehorgonyoznia Ithaka partjainál. Akkor aztán a férfivá cseperedett Télemakhosszal az oldalán lemészárolja a felesége ajtaján kopogtató kérőket és a tizenkét szolgálólányt, akik összeszűrték velük a levet. Margaret Atwood a már jól ismert történetet más perspektívából közelíti meg: könyvében a feleség, Pénelopé elbeszélésén keresztül láthatjuk a történetet, miközben arra keresi a választ, hogy ki volt a spártai királylány, akit mindössze tizenhat évesen maradt magára egy idegen szigeten újszülött fiával? Kivé lett abban az alatt a húsz év alatt, amíg Odüsszeusz visszatérésére várt? Hogyan alakíthatta nőként a sorsát egy olyan világban, ahol a szava mit sem számított? És miért kellett meghalnia a tizenkét szolgálólánynak?
Octavia E. Butlet: A magvető példázata
A Hugo-díjas sci-fi szerző, Octavia E. Butler 1993-ban írt könyvében 2024-re egy olyan világot vizualizál, ami a kílmaváltozás következményeitől szenved: járványoktól, háborúktól, vízhiánytól és szegénységtől. A nyomor pedig olyan mértékű erőszakot szül, hogy csak azok maradhatnak életben, akik zárt, összetartó közösségbe szerveződnek és magas falakkal veszik körül magukat. A regény főhőse, a tizenöt éves Lauren Olamina is egy ilyen közösségben él családjával. Lauren különleges lány. Hiperempátiával, azaz egy olyan betegséggel született, ami miatt a saját bőrén érzi mások fizikai fájdalmait és örömeit. (Utóbbi igen ritka kifordult világában.) Miközben a jelenlegi helyzetüknél is borúsabb jövőre számít, apránként megfogalmazódnak benne saját vallása hittételei, amik az emberiséget segíthetik a túlélésben. A magvető példázatának elévülhetetlen aktualitását mutatja, hogy a könyv 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times Bestseller lett.
Kiemelt kép: Pexels
