„Harminc éve készülök a regényírásra” – Interjú Iglódi Csabával

Iglódi Csabát jó ismeri a magyar üzleti világ, de most új szerepben próbálta ki magát, tavasszal jelenik meg első regénye, a Dreher-szimfónia. László Krisztina interjúja.

Üzleti körökben jól ismert, sikeres tanácsadó vagy, rengeteg elfoglaltsággal. Hogy jött az ötlet, hogy 50 pluszosan belevágj életed első irodalmi alkotásába, ami ráadásul nem könnyű műfaj, egy többszáz oldalas családregény?

A bakancslista az oka. Sokan írnak ilyet, nekem is van. Az egyik tétel rajta egy könyv (volt). 30 éve készülök rá, a számítógépem tele van töredéknovellákkal, gondolatkísérletekkel, regényvázlatokkal, amelyekből aztán nem lett semmi. Mindig közbejött valami, mindig halogattam.

Pszichologizáljunk egy kicsit: szerinted miért kerested a kifogásokat? Miért akartál mindig mást csinálni? 

Gyenge voltam és bizonytalan. Vagy csak volt más, volt sürgősebb, s talán fontosabb is. Aztán ott munkált bennem az a bizonyos rejtőzködési vágy is. Az életem nem véletlenül zajlik inkább a kulisszák mögött: a színpadon azoké a taps, akiket én segíthetek, én a takarásból figyelem őket. Korábban, még újságíróként is inkább beszámoltam dolgokról, emberekről, helyzetekről, de nem voltam részese a történeteknek. Az kommunikációs ügynökségek világban megint csak az ügyfél – a személy, a vállalat vagy egy ügy – állt a középpontban, nem én. A személyes vezetői tanácsadás is ilyen, amivel az elmúlt 15 évben foglalkozom. A háttérben teszem a dolgom.  Amúgy pedig: a kövér kisfiú sokáig nem hitte el, hogy érdekes lehet.Ha már pszichologizálunk, ezt se felejtsük el!

Végül sikerült kilépned a rivaldafénybe. Miért pont most jött el ez a pillanat? 

Összeálltak a csillagok. Az 50. születésnapomra kaptam egy pakli kártyát a feleségemtől, az 52 lapra családtagok és barátok írtak egy-egy üzenetet. Kozák Ákos, akihez közel harmincéves kapcsolat fűz így fogalmazott: sok embert, érdeket, véleményt tudok csokorba kötni, de legyek több, mint virágkötő. Írjam meg a könyvet, ami alatt beszakad az asztal. Nagyon betalált! 

Tavaly tavasszal egy másik könyv kapcsán, amelyben szakértőként szerepeltem, találkoztam Csapody Kinga kiadóvezető-szerkesztővel. Öt perc után úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Hirtelen ötlettől vezérelve tettem fel a kérdést: milyen műfajú könyvet „lát belém”. „Családregényt” – vágta rá.  

Aztán ezzel szinte egyidőben szerveztem egy látogatást az onlyCEO Klub tagjainak kőbányai Dreher sörgyárba.  Békefi Gábor vezérigazgató tartott előadást: Drehertől Dreherig címmel. Elvarázsolt a család, amely négy generáción át építette a birodalmát, és kíváncsivá tett. Ki merem mondani: beleszerettem. Ez a három csillag az „elvárás”, az „ötlet” és a „lehetőség” háromszögét rajzolta ki. Elfogytak a kifogásaim.

Mennyiben más a Dreher család története, mint a Zwack vagy a Törley dinasztia története? Mi a különlegesség bennük? 

A Dreher család története ellentétes földrajzi mozgást ír le a megszokott, keletről nyugat felé irányuló áramlással szemben. Egy württembergi kis faluból származnak, éppen arról a környékről, ahonnan a Habsburg-család ősei is. 1735-ben született a dinasztia alapítója, Franz Anton, aki számos dunai sváb társaságában, de a családja nélkül elindult lefelé a Dunán. Szorgalmas volt, és a szerencse is a nyomába szegődött, miután Bécsben letelepedett. Előbb csaposként dolgozott, majd feleségül vett egy hölgyet, a hozományból kibérelt sörfőzdét Bécs tőszomszédságában.

Tudta, hogy az üzleti haszon mire való: befektetett, nem pedig felélte a jövedelmet. Hetvenöt éves volt, amikor – második házasságából –  megszületett a fia, Antal. Ő lett a Sörkirály. Története kalandos, elég legyen most annyi, hogy az inas-vándorlása során egy átalakított sétapálca nyelében csempészett ki ipari titkokat egy brit gyárból. Fia, ifjabb Antal tovább gyarapította a vagyont. Jenő, az egyik unoka pedig a birodalom ékkövének számító magyarországi részekért felelt. Addigra már Fejér megyében gazdálkodott, része volt a kereskedelemben, versenylovakat tenyésztett. Kastélyok, bérházak, fővárosi szállodák kerültek a birtokába és magyar állampolgár is lett, az egyik legnagyobb adófizető. Egy másik mágnáscsaládból választott feleséget, s egyesítették is a birodalmaikat. Bennem a Dreherek sorsa egy szimfóniaként szólalt meg – négy tétel, nagyzenekar, mellette pedig szólisták, a háttérben a kórus. Ezt igyekeztem bemutatna több, mint négyszáz oldalon keresztül.

A teljes interjút a Remind Bookazine második lapszámában olvashatod!

Iglódi Csaba könyve a Dreher-szimfónia – Komlótól a koronáig – Családregény négy tételben az Athenaeum Kiadó gondozásában jelenik meg 2023. május 15.-én.

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

szerelem_longevity_dns

A szerelem akár a testünket is meggyógyíthatja és hosszabb életet ajándékozhat

„Szeretni és szeretve lenni: ez a legnagyobb egészségügyi tőkénk” – vallja dr. Valérie Leduc, a párizsi Maison Epigenetic wellnessközpont társalapítója....
gyori balett csepi alexandra_foto_jekli zoltan

„A legizgalmasabb, amikor színpadra kerül az, ami addig csak papíron létezett” – interjú Csepi Alexandrával, a Győri Balett dramaturgjával

„Ez nem egy 8-tól 4-ig tartó, klasszikus munka, ez a szféra mást követel meg az embertől. Ha ezt elfogadjuk, akkor...

„A szentélyerdők felkeresését a kíváncsiság és az értékmentés motiválta” – interjú Gálhidy Lászlóval, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetőjével

Az ország körülbelül kétmillió hektárnyi erdejéből kevesebb mint egy százaléknyi az a terület, ahol az erdő fafajösszetétele ma valamelyest hasonlít...
generacio_munkahely_foto_pexels

Generációs különbségek a munkahelyen: így látják egymást az X, Y és Z generációsok

A különböző generációk eltérő életcéljai és igényei a munkahelyen is markánsan jelentkeznek. Hogyan látják egymást az X, Y és Z...
bibok_bea

Ez a 3 kérdés a jó párkapcsolat titka – interjú Bibók Bea pszichológussal

Az ismert pszichológus, Bibók Bea április 20-tól új szerepben mutatkozik be VIASAT3 A felszín alatt című műsorának házigazdájaként. A szakemberrel...
Farago_Attila

„Tudom, hogy jó vagyok – és ez nem nagyképűség” – Krizsó Szilvia vendége férje, Faragó Attila

Mi történik, amikor egy házaspár nemcsak otthon, hanem egy podcast stúdióban is leül egymással beszélgetni? A Kösz, jó(l) vagyok podcast...
belvon_laura

A természetesség a nők legnagyobb luxusa – interjú dr. Belvon Laurával, a Nuovo Clinic megálmodójával

Fiatal orvos, vállalkozó és inspiráló női példa – dr. Belvon Laura története egyszerre szól kitartásról, tudatosságról és arról, hogyan lehet...
Péterfy Novák Éva_foto_Bulla_Bea_fekvo

„Nem működik nálam az énidő” – interjú Péterfy-Novák Évával

Az önismereti könyvek gyakran ugyanazt az utat ajánlják: tanulj meg nemet mondani, tedd magad az első helyre. Péterfy-Novák Éva hosszú...

„A menopauza nem betegség, hanem a női élet természetes része” – interjú Beke Zsuzsával, a Richter kommunikációs vezetőjével

A női egészség támogatása iránt hosszú ideje elkötelezett 125 éve fennálló, magyar alapítású Richter Gedeon mára a nőgyógyászati innováció egyik...
buda_laszlo5

A belső feszültség árát nap mint nap megfizetjük – interjú Dr. Buda László pszichiáterrel

Miért szenved egyre több ember, miközben egyre többen keresik tudatosan a lelki egyensúlyt? Hogyan lehet az, hogy akár egyetlen intenzív...

EZ IS ÉRDEKELHET

szerelem_longevity_dns

A szerelem akár a testünket is meggyógyíthatja és hosszabb életet ajándékozhat

„Szeretni és szeretve lenni: ez a legnagyobb egészségügyi tőkénk” – vallja dr. Valérie Leduc, a párizsi Maison Epigenetic wellnessközpont társalapítója....
gyori balett csepi alexandra_foto_jekli zoltan

„A legizgalmasabb, amikor színpadra kerül az, ami addig csak papíron létezett” – interjú Csepi Alexandrával, a Győri Balett dramaturgjával

„Ez nem egy 8-tól 4-ig tartó, klasszikus munka, ez a szféra mást követel meg az embertől. Ha ezt elfogadjuk, akkor...

„A szentélyerdők felkeresését a kíváncsiság és az értékmentés motiválta” – interjú Gálhidy Lászlóval, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetőjével

Az ország körülbelül kétmillió hektárnyi erdejéből kevesebb mint egy százaléknyi az a terület, ahol az erdő fafajösszetétele ma valamelyest hasonlít...
generacio_munkahely_foto_pexels

Generációs különbségek a munkahelyen: így látják egymást az X, Y és Z generációsok

A különböző generációk eltérő életcéljai és igényei a munkahelyen is markánsan jelentkeznek. Hogyan látják egymást az X, Y és Z...
bibok_bea

Ez a 3 kérdés a jó párkapcsolat titka – interjú Bibók Bea pszichológussal

Az ismert pszichológus, Bibók Bea április 20-tól új szerepben mutatkozik be VIASAT3 A felszín alatt című műsorának házigazdájaként. A szakemberrel...
Farago_Attila

„Tudom, hogy jó vagyok – és ez nem nagyképűség” – Krizsó Szilvia vendége férje, Faragó Attila

Mi történik, amikor egy házaspár nemcsak otthon, hanem egy podcast stúdióban is leül egymással beszélgetni? A Kösz, jó(l) vagyok podcast...

„Nem működik nálam az énidő” – interjú Péterfy-Novák Évával

„A menopauza nem betegség, hanem a női élet természetes része” – interjú Beke Zsuzsával, a Richter kommunikációs vezetőjével

A belső feszültség árát nap mint nap megfizetjük – interjú Dr. Buda László pszichiáterrel

Önzetlenség napja: ha másoknak adsz, akkor kapod vissza igazán önmagad

Wellness helyett életmódváltás – egy hétvége a Meleában

Ma lenne 47 éves Heath Ledger – a Joker mögött egy ikon emléke