Jogi tudatosság a házasságban – Miért fontos a vagyonjogi szerződés?

Legtöbbünk számára eljön az a pillanat, amikor úgy érezzük, szeretnénk megosztani életünket egy számunkra mindennél fontosabb emberrel, akivel közös jövőt, családot álmodunk. Mindannyian érezzük, hogy ez komoly és felelősségteljes döntés, amely – ideális esetben – elköteleződésen, bizalmon, és elsősorban egymás iránti szereteten alapul. Annak ellenére, hogy a házasság vitathatatlanul jelentős mérföldkő, mégis tabunak számít arról beszélni, hogy két ember között ekkor nemcsak érzelmi, de gazdasági közösség is születik. Törös Judit ügyvéd írása.

Egy jó házasság két felelős felnőtt szövetsége, akik mernek és akarnak egymás mellett dönteni. A felnőtt hozzáállás ezen a ponton mind érzelmi, mind racionális szinten meg kell(ene) szülessen a párban, ez a későbbi együttműködésük alapja. Mindez azt feltételezi, hogy mindenki nyíltan beszélhessen a kényes kérdésekről is, egyik félnek se kelljen tartania attól, hogy érzelmei, igényei kifejezésének negatív következményei lesznek. Gyakran attól félünk, hogy a szerelem érzését „bemocskoljuk” azzal, ha átgondoljuk annak lehetőségét, hogy egyszer vége is lehet, esetleg az anyagiakról szeretnénk rendelkezni. Pedig a valóságban ennek épp az ellenkezője igaz.

Remind magazin

Bizalmi kérdés?

A boldog tervezgetés közben nyilván nem szeretünk szembesülni a szomorú válási statisztikákkal, azonban érdemes időben számolni a worst case scenarioval. Ha jó a kapcsolat, ennek átgondolása csupán egy felelős döntés, amely egyrészt a pár / házaspár, másrészt a (leendő) gyermekek védelmét szolgálja. Nincs kiszolgáltatott fél, kizárja az érzelmi és anyagi manipuláció lehetőségét a kapcsolat későbbi megromlása esetén. Elkerülhető a hosszadalmas, fájdalmas és érzelmileg megterhelő válási procedúra, vagy a kényszerűségből kialkudott, elvtelen kompromisszumon alapuló egyezség, illetve az a helyzet is, amikor a házastársakat valójában már csak a gazdasági közösség tartja össze. Ugye nem így szeretnénk élni? Ugye nem így szeretnénk véget vetni egy hosszú évekig tartó, sok szép emléket jelentő, szerelemmel induló kapcsolatnak?

Nos, könnyen beláthatjuk, hogy jobb döntés előre gondolkodni és a számunkra megfelelő formában megfogalmazni a kapcsolat kereteit, így adva egymásnak bizalmat és szabadságot. Egy jól átgondolt és mindenki számára egyensúlyi helyzetet teremtő vagyonjogi szerződés tovább mélyíti a kapcsolatban jelen lévő bizalmat. Természetesen, ha nem rendelkezünk vele, Polgári Törvénykönyvünk rendelkezései irányadók a jogviszonyra, azonban – tapasztalatunk szerint – ez a rendszer nem összehasonlítható a pár egyedi igényeihez igazodó, a jövőre nézve is részletesen átgondolt megállapodáshoz.

A vagyonjogi szerződés

Fontos tudnunk, hogy vagyonjogi szerződést élettársak, jegyespár és házas emberek – házasságuk bármely szakaszában – köthetnek egymással, megállapodásukat pedig közösen módosíthatják, amennyiben változnak a körülmények. Mindenképp közjegyző előtt közokiratban, vagy ügyvéd előtt teljes bizonyító erejű magánokiratban, személyesen kell megtenniük nyilatkozataikat.  A felek kérésére a házassági vagyonjogi szerződések országos nyilvántartásába (HÉVSZENY) is bejegyzésre kerülhet a házastársak, illetve a bejegyzett élettársak (azonos neműek) közötti vagyonjogi megállapodás. A nyilvántartás ellenkező bizonyításig közhitelesen tanúsítja a szerződés létét. Pompás hír, hogy a Magyar Közjegyzői Kamara 100 évig őrzi meg az iratokat, így az aranylakodalmunkat is ellazultan ünnepelhetjük szeretteink körében, szerződésünk még jó ideig rendelkezésre áll, annak ellenére, hogy mi már nem feltétlenül emlékszünk annak pontos tartalmára.

Válási mediáció

Amennyiben kapcsolatunk nem érne meg ilyen szép kort és valamilyen okból elmulasztottuk a vagyonjogi rendezés lehetőségét, mindenkit arra biztatunk, hogy a lezárás során tapasztalt és jogban jártas mediátor segítségét vegye igénybe. Egy szakmailag felkészült pártatlan segítő a lehető legkíméletesebben kísérheti végig a feleket ezen az érzelmileg megrázó helyzeten. Mi nem hiszünk abban, hogy ügyvédként az lenne a feladatunk, hogy a valaha egymás iránt elkötelezett párt ellenfelekké kell tennünk. Kiemelten hibás hozzáállás ez akkor, ha gyerekek is érintettek a válási folyamatban. A mediáció a jövőbe tekint, nem a múlt felé fordul. Nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, hanem hogyan tudjuk a helyzetet megnyugtatóan megoldani. Amennyiben megfelelő szakemberhez fordulunk, gyors, költséghatékony, érzelmileg biztonságos alternatívát jelent, amely segíti a múlt lezárását, egyben a jövő kereteinek optimális kialakítását. Csak méltó lezárást követően kezdődhet egy minőségileg is más, kiteljesedett, új élet.

A bőrünkön érezzük, hogy változóban lévő világunkban már nem működnek a korábban megszokott forgatókönyvek, nekünk is rugalmasan változnunk kell, nyitnunk egy új szemléletmód irányába és makacsul hinnünk abban, hogy a békés megoldásoké a jövő. Adjunk esélyt a magánéletünkben is a tudatosságnak, az előre tervezésnek, az úttörő megoldásoknak és mindig forduljunk jogban jártas szakemberhez, és persze soha ne feledkezzünk meg útközben az érzéseinkről sem. Ismét véssük az eszünkbe: egy jó szerződés békében biztonságot ad, háborúban pedig pajzsként véd.

Fotók: Pexels / Cottonbro Studio

Törös Judit ügyvédet a Törös Ügyvédi Iroda honlapján keresztül érheted el!

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Törös Judit előző cikkét a jog és a művészet kapcsolatáról!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?