hirdetés
Hozzám hasonlóan Alisa is ambiciózus, tele van tudásvággyal, de más közös vonást nem vettem észre. Amikor az osztályommal kikerültünk a főiskoláról, védettebb helyzetben találtuk magunkat, mint a mostani végzősök. Többségünk azonnal el tudott helyezkedni valamelyik színháznál, aki pedig szabadúszó lett, az nem kényszerből döntött így. Könnyűnek sem mondanám a helyzetünket, száz százalékosan odatettük magunkat, hogy érvényesüljünk, és ez a hozzáállás a mai napig megmaradt, enélkül sehol nem lennénk. A színházcsináláshoz elengedhetetlen a tudatosság: pályám elején a pozitív visszajelzésekkel nem foglalkoztam – így nem nyomasztott a megfelelési kényszer –, a negatívakat viszont figyelembe vettem. Mostanában sikerült megtalálnom a balanszot, ezzel együtt, egyre inkább csak azok véleményére adok, akik jól ismernek. Megfelelési vágy kizárólag magammal szemben van: ha nem vagyok elégedett a próbán nyújtott teljesítményemmel, addig gyakorlok, amíg a játékom megüti a mércét.
Nehezen csúsztam rá a darab témájára, de ahogy haladtunk előre a próbákon, megértettem, hogy Robi a családi- és szerelmi viszonyokat szeretné kihangsúlyozni. Szeretem a színházat, amit Robi képvisel: vegytiszta színészetről szól, és nincsen körberajzolva semmivel, ami ezekről az emberi viszonyokról kicsit is elvonná a figyelmet. Szerintem ezek a szerepek állnak legjobban nekem. Robi egyébként óriási tempót diktál, ha nem veszed fel a ritmust, két körből kimaradsz.
Átrendeződés történt a gondolkodásomban, az egész lényemben – mások lettek a prioritások. Észrevettem, hogy koncentráltabb vagyok, mint korábban, például a próbákon fejben maximálisan ott vagyok, viszont, ha annak vége, könnyen váltok: vacsorát főzök, fürdetek, satöbbi. Sokszor fürdetés közben ugranak be megoldások. Lelazít az anyaság. Régen túl sokat agyaltam a próbákon, megakasztva ezzel a természetes áramlást, ami pedig elengedhetetlen a jó színjátszáshoz. A szerepeimen viszont nem veszek észre különbséget, szerintem ugyanazt csinálom a színpadon most, mint Flóra megszületése előtt. Persze ez szerepfüggő: ha mondjuk Médeiát kéne eljátszanom, lehet, hogy szembe tűnőlenne a változás.
Ki ne szeretné? De konkrét szerepálmomként nem az van a fejemben.
Főiskolás korom óta dédelgetem, hogy Füst Milán Boldogtalanok című drámájában Rózát eljátsszam, de nem tudom, hogy ha lehetőségem nyílna rá, vajon ugyanolyan tűz égne-e bennem, mint ami fiatalon lobogott, ha erre a darabra gondoltam.
Szerintem jó, ha e kettő megfelelő arányban keveredik. Jól próbálni úgy lehet, ha az ösztönösség és az agy megfelelő ritmusban kapcsol be- és ki. Egyszerre nem is működik a kettő. Minél többfélét érzünk egymás után, mondjuk egy mondaton belül, annál gazdagabb a jelenet. Ehhez ki kell módolni a megfelelő arányokat. A munkámban a próbafolyamatot élvezem legjobban. Ilyenkor egy intim, zárt közösségben izgalmas kísérletezés folyik. Szükségem van külső visszacsatolásokra, az sem baj, ha a rendező elképzelése nem találkozik azonnal az enyémmel. Akkor sikerült a próba, amikor összerezeg kettőnk gondolata. Lehetnek vitáink, sőt sokszor kellenek is, de közös nevezőre tudunk kerülni. Mindez inspirál és felpezsdít.
hirdetés