Ne csak testben, lélekben is légy edzett – 15 tanács a brit különleges erők egykori katonájától

Az elméjét és testét a legszélsőségesebb körülmények között is uralni képes ex-katona, Ant Middleton tanácsainak segítségével mentálisan edzetté válhatunk.

Egészséges testben egészséges gondolkodás. Nagyjából így lehetne összefoglalni mindazt, amint Ant Middleton, az egykori katonából lett bestseller író Mentális edzettség – 15 szabály a tested és elméd erősítésére című könyvében át szeretne adni az olvasóinak. Middleton katonai és civil életében vett példákon keresztül próbálja megadni a választ arra, hogy miként tudunk erős rendszeren, tiszteleten és határozottságon alapuló, mentálisan kiegyensúlyozott életet élni.

1. Legyünk mi a tökéletes katonák

A való életben katonának lenni azt jelenti, hogy egyesítjük a testünket és az elménket. Middleton mindenkit arra buzdít, hogy tegye fel magának a kérdést: csak bőrbe kötött csonthalom szeretnénk lenni, aki napról napra vegetál, vagy inkább változást érnénk el, nemcsak önmagunk, szeretteink miatt is?

2. Építsük fel a belső önbizalom szilárd alapját

Senkinek sem hull csak úgy az ölébe az önbizalom, sokszor azért is keményen meg kell dolgoznunk, hogy letegyük az alapkövét. Middleton szerint bár nem kevés munkával jár, bárki lehet magabiztos. Ehhez fontos, hogy rájöjjünk, a külső visszajelzéseken alapuló önbizalom nem ugyanaz, mint a belső önbizalom.  

3. Legyünk hitelesek

A hitelesség nem más, mint hogy úgy élünk, ahogyan szeretnénk. Felejtsük el, hogy körmünkszakadtáig meg akarjuk változtatni a viselkedésünket vagy a gondolkodásmódunkat, hogy azok illeszkedjenek mások elképzeléseihez. Aki hiteles, az nem hazudik másoknak, és nem hazudik magának sem. Ellenben büszke arra, mit képvisel. Amikor hitelesen élünk, a saját ösztöneinket követjük ahelyett, hogy mások elvárásaihoz igazodnánk.

4. Éljünk helyesen

A helyes élet nehezen megfogható fogalom. Middleton értelmezésében annyit tesz, hogy kialakítunk egy egészséges, kiegyensúlyozott életmódot, amely a jobbik énünk felépítésének alapjává válhat. Ennek egyik része a napi rutin: ha rendezetlen életet élünk, mindig csak reagálni fogunk a helyzetünkre, stresszé és szorongóvá válunk, mert egy lépéssel mindig le leszünk maradva.

5. Az életünket szervezzük a családunk köré

Middleton szerint ha jobb szülőkké válunk, jobb emberek is leszünk. Ő maga évekig elhanyagolta a gyerekeit és a feleségét a sereg miatt, így hosszú időbe telt, mire rájött, milyen fontos szerepe van az életében a családnak.

6. Fogadjuk el a kudarcot

Middleton nagy tapasztalattal bír azzal kapcsolatban, hogyan lehet a negatív élményeket is hasznosítani: vagyis hogyan tudjuk átalakítani a malőröket lehetőséggé és a kudarcot pedig a siker motorjává.

7. Ne hazudjunk

Nem csak ósdi sztereotípia, hogy az őszinteség kifizetődő dolog az életben: az őszinteség mindig, de mindig a legjobb, amit tehetünk. Ahhoz, hogy igazat mondjunk, nincs szükség kemény munkára vagy gyakorlásra. Igazat mondani döntés kérdése.

8. Ne aggódjunk a jövő miatt

Hogyan lehet megbirkózni a szorongással? Kontrolláljuk, amit tudunk, és hagyjuk figyelmen kívül, amit nem tudunk.

Remind magazin

9. Tanuljuk meg szeretni a testünket

A testünk csodálatos és egyedi. Becsüljük meg. Ünnepeljük azt, amitől a testünk más, mint a többieké. Egyetlen test sem tökéletes. Mindenkinek vannak olyan testrészei, amelyeket nem szeret. Nézzük meg, min tudunk változtatni, és békéljünk meg azzal, amin nem tudunk.

10. Alakítsunk ki erős kapcsolatokat

Minden kapcsolat közös projekt. A kötelék valódi értéke nem abban rejlik, hogy mennyire jó együtt lenni a megismerkedésünk után, hanem abban, hogyan mit jelent számunkra tíz év múlva.

11. Mi irányítsuk az érzelmeinket, ne azok irányítsanak bennünket

Ahhoz, hogy irányítani tudjuk az érzelmeinket, meg kell őket ismernünk. Nálunk közelebb senki sem kerülhet hozzájuk, senki sem érheti meg jobban a természetüket. Mit érzünk? Ez hogyan hat ránk? Miért éppen most jelent meg ez az érzelem?

12. A nehéz időszakok elmúlnak

A reziliencia – a rugalmasság – fejlesztésének fontos része, hogy felismerjük: az emberi léthez hozzá tartoznak a kudarcok, a nehéz napok. El kell fogadnunk, hogy az utunk nem mindig a szivárvány alatt vezet, és meg kell tanulnunk, hogyan birkózzunk meg a nehézségekkel.

13. A fájdalomküszöb áttörhető

A fájdalom elleni küzdelem természete legalább annyira mentális, mint amennyire fizikai jellegű. Ha úgy döntünk, hogy bevállalunk egy félelmetesnek tűnő fizikai kihívást, semmiképpen nem hanyagoljuk el a mentális felkészülést sem.

14. Tanuljunk meg nemet mondani

Álljunk ki magunkért, szálljunk szembe a kötekedőkkel, és fedezzük fel a konfliktus építő erejét. Ne gátoljunk meg ebben bennünket az, hogy attól félünk, megbántjuk a másikat. Az, hogy hogyan tálaljuk a mondandónkat, a mi felelősségünk, az pedig, hogy a másik hogyan reagál rá, az övé.

15. Ápoljuk a szakállunkat

Semmi pánik! Middleton ebben a pontban nem arra céloz, hogy mindannyiunknak szakállat kellene növesztenünk, sokkal inkább arra utal, hogy legyen bátorságunk felvállalni és megélni az egyéniségünket. Mindannyian egyediek vagyunk a magunk módján. Ne féljünk mások lenni. Ne kérjünk bocsánatot azért, akik vagyunk.  

Kiemelt kép: Pexels

Fotó: 21. Század Kiadó

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el, mit taníthatnak nekünk a madarak!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Ahol az idő lassabban telik – 50 éves az Ensana Thermal Hévíz

A Hévízi-tó fölött lebegő pára nem siet. Ahogy a víz sem, amely évszázadok óta ugyanazzal a nyugalommal áramlik. Van valami...

Most kell foglalni! Rohamosan fogynak a legjobb nyári utak

Úgy tűnik, a bizonytalanabb szezonkezdés után újra teljes lendületbe kapcsolt az utazási kedv: a 2026-os nyári időszakra látványosan megugrott az...

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...
fejlodes

A változás kis lépésekben jön – így kezdjünk neki!

Kétségtelen, hogy az agyunk a kontrollérzetet szereti a legjobban. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha változás jön, az mindent felforgathat,...
privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

EZ IS ÉRDEKELHET

Ahol az idő lassabban telik – 50 éves az Ensana Thermal Hévíz

A Hévízi-tó fölött lebegő pára nem siet. Ahogy a víz sem, amely évszázadok óta ugyanazzal a nyugalommal áramlik. Van valami...

Most kell foglalni! Rohamosan fogynak a legjobb nyári utak

Úgy tűnik, a bizonytalanabb szezonkezdés után újra teljes lendületbe kapcsolt az utazási kedv: a 2026-os nyári időszakra látványosan megugrott az...

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...
fejlodes

A változás kis lépésekben jön – így kezdjünk neki!

Kétségtelen, hogy az agyunk a kontrollérzetet szereti a legjobban. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha változás jön, az mindent felforgathat,...
privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Az otthon új dimenziója

„Tudatosan kell tanulnunk a jóllétet” – Krizsó Szilvia vendége Al Ghaoui Hesna

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története