„A sport mentette meg az életemet”

A sport szó hallatán sokan az olimpiai bajnokokra vagy a profi focistákra gondolnak. Tamás Rita a Ne pánikolj, sportolj! mozgalom megálmodója számára egészen mást jelent.
Remind magazin
Fotó: Máté Balázs

„Kölyökként az élsportolók életét szánták nekem a szüleim, leginkább az édesapám, aki sanyarú gyerekkora miatt nem tudta megvalósítani a sportbéli álmait. A fia sem volt képes erre, majd jött a lánya – vagyis én –, aki hatéves korában került le az egyik budai asztaliteniszklubba, és hamar kiderült, hogy nagyon tehetséges.

A sportbéli tehetség azonban nagyon összetett dolog. Hiába voltak a fizikális adottságaim kiemelkedőek, mentálisan nem tudtam felnőni a versenyzői karrier kihívásaihoz. Edzésen kiválóan teljesítettem, versenyen, kis túlzással, a labdát sem találtam el. Nem csoda hát, hogy a kudarcokat egyre nehezebben éltem meg, ám akkoriban, a hetvenes-nyolcvanas években, nem törődtek annyira a gyerekek lelkével, mint manapság, ezért tíz évet vettek el az életemből a versenykényszerrel.

Ha úgy vesszük, a sport tehát már hat és tizenhat éves korom között is része volt az életemnek.

De nagyon más módon, mint napjainkban.

Teher volt, és ugyan edzeni, a sport mozgás részét nagyon szerettem, utálatos dologként éltem meg.

Huszonegy éves voltam, amikor újságíró lettem a sportnapilapnál. Boldogan számoltam be tudósítóként a különböző sporteseményekről, csodálattal néztem a sztárokat, akik meg tudták valósítani azt, amit én nem – és eleinte nem is hiányzott a mozgás. Annyi fájdalmat okozott a saját sorsomban, hogy jó volt az edzésektől, a saját sportolásomtól egyre távolodni.

A napilapos munka azonban egyre inkább igénybe vett. A mindennapos, szoros lapzárták, a riportalanyokkal és kollégákkal való állandó konfliktusok, ne feledjük, a kilencvenes években azért az újságírás még főleg férfiprivilégium volt, rosszul hatottak rám. Ahogy gyereksportolóként nehezen viseltem a stresszt, úgy fiatal felnőttként is meggyűlt a bajom a folyamatos teljesítés és a sok konfrontáció okozta feszültséggel. Huszonhárom éves koromban mentő vitt el az egyik munkanap után az otthonomból, pánikbetegséget diagnosztizáltak az orvosok, egy hónapot feküdtem a János Kórház akkor még működő pszichiátriáján.

Mélyrepülés

Gyógyszerekkel és terápiával kezeltek, de nem igazán értettem, hogy mi történik velem. Nem fogtam fel, hogy a pánik életem mely hibáira akar rámutatni. Egész kicsi koromtól kezdve nagyon szorongó, aggodalmaskodó természet voltam, minden történetnél azonnal a legrosszabb forgatókönyvet vázoltam fel, sem magamban nem hittem, sem abban, hogy velem bármilyen jó dolog történhet az életben. Érdekes, mert ezzel szemben sok minden érdekelt, művészet, sport, irodalom, természet, utazás, mégis felülírta az érdeklődésemet és az életszeretetemet a folytonos aggodalmaskodás. Mivel azonban a pánikot csak „felületi szinten” kezeltük az orvosommal, semmit sem léptem előre.

Ilyen állapotban ismerkedtem meg későbbi férjemmel, akivel családot alapítottunk, 29 éves voltam, amikor megszületett a lányom. Azonban nem sokáig élvezhettem ki az anyasággal járó örömöket…”

Ha kíváncsi vagy Rita teljes élettörténetére, olvasd el a Remind Bookazine első számában.  

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

Miért marad valaki egy helyen, ha boldogtalan? Mit jelent “egy nálunk fiatalabb országban” felnőni? És hogyan él tovább bennünk egy...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Gyakran megesik, hogy egy ki nem vitt szemetesből, egy félmondatból vagy egy rossz hangsúlyból pillanatok alatt párkapcsolati háború lesz, pedig...

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Különleges, kizárólag a Sziget Fesztivál közönsége számára látható produkcióval tér vissza idén a Recirquel. A társulat augusztus 11. és 15....
legszinesebb_varos_lisszabon_foto_pexels4

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Tengerpart vagy hegyek? Forgalmas nagyváros vagy nyugodt vidék? Gazdag kultúra vagy pihentető természet? Általában ilyen és ehhez hasonló kérdések fordulnak...

Több mint wellness – amikor a hosszú élet szemléletté válik

A longevity ma az egészségipar egyik legmeghatározóbb hívószava. Konferenciák, kutatások és nemzetközi szakértők keresik a választ arra, hogyan élhetünk nemcsak...

3 magyar kötődésű nemzetközi regény a nyár végére

Az elmúlt időszakban egymás után jelentek meg olyan nemzetközi szerzők regényei, amelyek Magyarországról indulnak, a hazai történelemhez kapcsolódnak, vagy éppen...
randizas_foto_pexels

Amikor a randizásba is beszivárog a ChatGPT – tényleg „ick” lett az AI használata?

Egy ideje már a munkán és a mindennapi szervezésen túl is megjelenik a mesterséges intelligencia: ott van a legszemélyesebb tereinkben,...
hegedus_zsanett_bespoke_tervezo_aiaie_foto_panamy

„Mindenki a legjobb önmagát szeretné viszontlátni a ruháiban” – interjú Hegedűs Zsanett bespoke tervezővel

Harmincegy éve ugyanaz a kérdés foglalkoztatja Hegedűs Zsanettet: hogyan lehet a ruhák nyelvén pontosan megfogalmazni egy ember személyiségét. Az AIAIÉ...

EZ IS ÉRDEKELHET

alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

Miért marad valaki egy helyen, ha boldogtalan? Mit jelent “egy nálunk fiatalabb országban” felnőni? És hogyan él tovább bennünk egy...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Gyakran megesik, hogy egy ki nem vitt szemetesből, egy félmondatból vagy egy rossz hangsúlyból pillanatok alatt párkapcsolati háború lesz, pedig...

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Különleges, kizárólag a Sziget Fesztivál közönsége számára látható produkcióval tér vissza idén a Recirquel. A társulat augusztus 11. és 15....
legszinesebb_varos_lisszabon_foto_pexels4

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Tengerpart vagy hegyek? Forgalmas nagyváros vagy nyugodt vidék? Gazdag kultúra vagy pihentető természet? Általában ilyen és ehhez hasonló kérdések fordulnak...

3 magyar kötődésű nemzetközi regény a nyár végére

Amikor a randizásba is beszivárog a ChatGPT – tényleg „ick” lett az AI használata?

„Mindenki a legjobb önmagát szeretné viszontlátni a ruháiban” – interjú Hegedűs Zsanett bespoke tervezővel

A longevity-orvos szerint ez a 3 szokás lassíthatja leginkább az öregedést

„Minden felhőnek ezüstös a szegélye” – interjú Mörk Leonórával a személyes történetek erejéről

Fájdalomkerülő társadalomban élünk – a Tudatos döntések vendége Fuller Bianka