Hogyan olvad le a szívünkről a páncél? – Megnéztük A csendes lány című filmet

A csendes lány megváltástörténete nem könnyed szórakozás, de katartikus filmélmény. Kerekes Anna kritikája.

Az ír Colm Bairéad első nagyjátékfilmje, A csendes lány, amelynek a fantasztikus címszereplő, Catherine Clinch felfedezését köszönhetjük, korántsem csak azért érdekes, mert az első ír nyelven forgatott mozi, amely a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért versenyzett.

Remind magazin

A csendes lány, akit nem szerettek

Azoknak a gyerekeknek a sorsában, akiket a szülei nem szeretnek, az az egyik legtragikusabb, hogy általában azt sem tudják, mi hiányzik az életükből. Ahogyan egy gyerek felnő, ahogyan a szülei viszonyulnak hozzá, az lesz számára a normális, a megszokott, az elfogadott, az elviselt. A címszereplő Cáit is így tűri csendben a sorsát. Nem kéri ki magának a rossz bánásmódot, nem harcol, nem próbál meg elmenekülni. Sohasem tapasztalta meg, hogy bárkinek is fontos lehetne, ezért önmaga számára sem az.

A filmben nem látunk klasszikusan abuziv viselkedést Cáit ellen – habár fontos érteni, hogy az érzelmi elhanyagolás is bántalmazás –, csak sejtéseink lehetnek arról, hogy a szeretettelen családi légkör, amelyben a kislány sem ölelést, sem puszit, sem egy kedves szót nem kap soha, még talán fizikális és szexuális bántalmazással is terhelt.

Cáitnak sok testvére van, anyja újra terhes, apját pedig az ivás jobban érdekli, mint a családja. A szülők egy nap beültetik a lányt a kocsiba, aki szokás szerint nem kérdez semmit, és elviszik valahová. Egy ismeretlen házaspárhoz. Apja nem sok kommentárt fűz az eseményekhez, csupán annyi derül ki Cáit számára, hogy a nyáron ott marad. Itt kezdődik a megváltástörténet, mert A csendes lány sokkal inkább a megváltásról és a kegyelemről szól, mintsem a szenvedésről. A szenvedés persze mindvégig ott van a sorok között. Kimondatlanul, kimondhatatlanul.

Remind magazin

A szeretet gyógyít

Számomra a film legfőképpen arról szól, hogyan lehet feldolgozni egy traumát, hogyan épülhetünk a szeretet által, hogyan nyílhatunk meg újra fájdalmas élmények és reményvesztettség után, hogyan olvad le a szívünkről a páncél, amit azért vontunk köré – csendben, szinte észrevétlenül –, hogy valahogyan túléljünk.

A rendező és forgatókönyvíró Colm Bairéad nagyon finoman és szépen bontja ki a történetet, a legnagyobb, legelviselhetetlenebb fájdalmakat csupán sejtetve, sohasem kimondva, miközben mindvégig arra koncentrál, hogy bemutassa: a szeretet gyógyít. A kedves és odaadó házaspár, Seán és Eibhlín megmutatják Cáitnak, milyen egy boldog családban élni. Nem látványos eszközökkel, demonstratív módon, ítélkezve és felháborodva azon, hogyan bánnak a lánnyal vérszerinti szülei. Csak csendesen, szépen, a maga természetességében.

Apróságokról van szó csupán, és nézőként éppen ez a legszívszaggatóbb, hiszen így fogjuk fel a százig számolós, gyengéd hajfésülést, a titkon az asztal sarkán hagyott kekszet vagy a játékos futóversenyt nézve azt, hogy Cáit mennyit szenvedhetett és sérülhetett a szeretet hiánya miatt. Milyen végtelen űr lehetett a kis lelkében, anélkül, hogy azt felfogta volna.

Nem véletlen, hogy az elhanyagolás a gyermekbántalmazás kategóriájába tartozik, és a világ legtöbb országában büntetendő. Na, de ki figyel erre? Ki veszi észre? Kinek tűnik föl egy gyerek, aki tulajdonképpen láthatatlan?

Remind magazin

Seán és Eibhlín

Miközben Seán és Eibhlín elárasztják a lányt szeretetükkel és gondoskodásukkal, fény derül az ő titkukra, szenvedéstörténetükre is, és kiderül, hogy nemcsak ők hozzák el a megváltást a lány számára, hanem ő is elhozza azt számukra. Olyan kegyelmet, amelyre talán már nem is számítottak. Ez leginkább az eleinte távolságtartó Seán viselkedésén keresztül figyelhető meg, aki egy tragédiát követően azzal védekezik, hogy elzárja magát egy újabb szeretetélménytől, nehogy ismét sérüljön.

A csendes lány egy minden ízében tökéletes film, ami még a melodramatikus elemeket is úgy adagolja, hogy nem érezzük giccsesnek vagy kierőszakoltnak, ez a korábban csak dokumentumfilmeket készített Colm Bairéad kitűnő arányérzékének köszönhető. Persze a sikerhez hozzátartozik a fantasztikus színészi teljesítmény is, különösen a három főszereplő – Catherine Clinch, Carrie Crowley és Andrew Bennett maníroktól mentes, az érzelmeket finoman adagoló játéka.

Fotók: Mozinet

Ha tetszett a cikk, olvasd el Kerekes Anna, A kis Nicolas című filmről írt kritikáját is!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

„Nagy áldás Istentől, ha olyat csinálsz, amivel az embereket kiszakíthatod gondjaikból” – interjú Michael Jackson magyar alteregójával

Miután felálltunk, stílszerűen egy Pepsi mellől, a magyar Michael Jacksonnal, még hosszan a hatása alatt voltam Darvai Karesz szavainak. Egy...

Női energiák az autóiparban

Három nő, akinek a szíve ugyanazért az autómárkáért dobog. Nem csak a távolból rajonganak érte, hanem nap mint nap tesznek...

„Sokkal jobb történetet írt nekem az élet, mint amit én terveztem” – Krizsó Szilvia vendége Kovács András Péter

Papnak készült, jogot végzett, majd a magyar stand-up egyik legismertebb alakja lett. Az út azonban korántsem volt egyenes. A Kösz,...

„A rajongásnak számos pszichológiailag hasznos funkciója van” – ezt gondolja a pszichológus a bálványozás természetéről

A Michael Jackson fiatalságát bemutató Michael című életrajzi film már bemutatása előtt nagy érdeklődésre tartott számot. Nemcsak régi rajongók milliói...

„Mi egészséges embereket szeretnénk, a fogyás „csak” mellékhatás” – beszélgetés dr. Nagy Gergővel, a Melea belgyógyász szakorvosával

A balatoni, vagy tengerparti fürdőzések és a lenge kánikularuhák szezonja végre idén is utolért bennünket. Ilyenkor különösen előtérbe kerül mindannyiunknál...

A mentális egészség nem luxus – ideje végre tenni magunkért

Az elmúlt években rengeteget beszéltünk a mentális egészségről. Tudatosítottuk, normalizáltuk, láthatóbbá tettük. De egyre világosabbá válik, hogy a valódi változást...

Oh My Green: élményoázis Budán

Hiszünk abban, hogy a természet és az ember harmóniája adja minden igazán emlékezetes esemény alapját.

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

Testünk folyamatosan kommunikál a környezetével. Érzékeli, mennyi energia áll rendelkezésre, milyen sűrűn érkezik tápanyag, mekkora a fizikai terhelés, mennyi pihenés...

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

A szabadság és a közösség élményét megalapozó beatzene és hazai bölcsője, az Ifipark inspirálta a Bomo Art Budapest Hangstúdió elnevezésű...

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára

Már várja a jelentkezőket az Aposztróf – Esterházy Irodalmi Verseny, amely a 9-11. évfolyamos középiskolás diákokat szólítja meg Magyarországról és...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Nagy áldás Istentől, ha olyat csinálsz, amivel az embereket kiszakíthatod gondjaikból” – interjú Michael Jackson magyar alteregójával

Miután felálltunk, stílszerűen egy Pepsi mellől, a magyar Michael Jacksonnal, még hosszan a hatása alatt voltam Darvai Karesz szavainak. Egy...

Női energiák az autóiparban

Három nő, akinek a szíve ugyanazért az autómárkáért dobog. Nem csak a távolból rajonganak érte, hanem nap mint nap tesznek...

„Sokkal jobb történetet írt nekem az élet, mint amit én terveztem” – Krizsó Szilvia vendége Kovács András Péter

Papnak készült, jogot végzett, majd a magyar stand-up egyik legismertebb alakja lett. Az út azonban korántsem volt egyenes. A Kösz,...

„A rajongásnak számos pszichológiailag hasznos funkciója van” – ezt gondolja a pszichológus a bálványozás természetéről

A Michael Jackson fiatalságát bemutató Michael című életrajzi film már bemutatása előtt nagy érdeklődésre tartott számot. Nemcsak régi rajongók milliói...

„Mi egészséges embereket szeretnénk, a fogyás „csak” mellékhatás” – beszélgetés dr. Nagy Gergővel, a Melea belgyógyász szakorvosával

A balatoni, vagy tengerparti fürdőzések és a lenge kánikularuhák szezonja végre idén is utolért bennünket. Ilyenkor különösen előtérbe kerül mindannyiunknál...

A mentális egészség nem luxus – ideje végre tenni magunkért

Az elmúlt években rengeteget beszéltünk a mentális egészségről. Tudatosítottuk, normalizáltuk, láthatóbbá tettük. De egyre világosabbá válik, hogy a valódi változást...

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára

„Nincs egyensúly, csak egyensúlyozás van” – a Tudatos döntések podcast vendége dr. Varga Eszter

Vagyonból örökség: új korszak a privátbanki szolgáltatásokban

Ezek a legizgalmasabb helyszínek, ahol a vacsorából show lesz